2017. január 30., hétfő

(103.rész) A csók

Bomba gyorsasággal íródott ez a rész.Gondoltam egy kis környezet változás nem ártana.
Másrészt pedig elnézést azoktól akik nem bírják a túl nyálas részeket!! ( vége felé lesz az) 
Jó olvasást,2komment után hozom a folytatást.

James szemszöge:

Nagy a sürgés forgás az előszobában,tele van minden a bőröndjeinkkel. Logan beszervezett nekünk egy Hawaii nyaralást.Szerinte mindannyiunkra ráfér a pihenés. Kendall a kicsiket leadta az anyukájánál,hogy nyugodtan pihenhessünk,szórakozhassunk.Sokkalta könnyebb két apróság nélkül körbe járni a várost.Mire vissza ért,összepakoltunk és indulásra készen álltunk.Segítettem Vivi csomagjait kivinni a taxihoz. Kendall direkt Logannel és Martinával ment egy taxiban,míg én Carlossal és Vivivel osztoztam egyen.Mindenki tisztában volt a tervvel,azzal hogy a nyaraláson össze kell őket újra hozni,kivéve Kendall. A végén majd megköszöni nekünk. A repülőn is hasonló volt a felállás. Az oda út szűk 5 órányi volt. Kora reggel indultunk,és ottani idő szerint délután 3-kor landolt a gépünk.Megtudtam,hogy Vivi életében nem repült még,szegénykém egész végig az ölemben aludt nehogy lásson,érezzen bármit is a repülésből. Leszállva a gépről elsétáltunk a poggyászkiadóhoz. Pár percet bőven kellett várni amíg megláttuk az egyikőnk bőröndjét. Bevártunk mindenkit.

"Kinél van akkor a térkép a szálláshoz?"- Kérdezte húzva maga után a bőröndjét Carlos. Martina hátul sétálgatott Logannel. Hagytuk őket,most nyugodt volt. Elég lesz kis lépésenként vissza hoznunk az emlékeit. Kendall zsebre dugott kézzel,vállra dobott táskával kullogott mellettünk. 1 hónap telt el a baleset óta. Semmi változás nem történt Martina állapotában. Reméljük az utazás segít neki. Különben nekik lőttek."Nálam van!De siessünk ha időben be akarunk csekkolni,mehetünk utána rögtön fürdeni. Találtam egy barlang fürdőt a hotelünktől nem messze.A csajok imádni fogják."-Mesélte izgatottan Kendall."Legalább nem fogunk elveszni. Az is egy pozitívum."- Elröhögtem magamat mivel bárhova is mentünk a turnén,sikerült mindig eltévednünk. Még akár a legkisebb városban is.Igen,ezek vagyunk mi.


Fél óra séta utána beestünk végre a hotelbe,a csajok felcuccoltak és ragaszkodtak hozzá hadd pakoljanak ki mielőtt bárhova is elindulunk,mi srácok persze hagytuk ezt az infót elmenni a fülünk mellett és azonnal átöltöztünk fürdőgatyába és egy kényelmes topba.Türelmetlenül vártuk a csajokat a nappali részben hogy végre mehessünk. Kint tűzött a nap és az ablakon csak úgy dőlt be a forró levegő.Ha bent kellett volna maradnunk plusz egy órát még,már nem élnénk! "Soha nem szoktak ennyi ideig szépítkezni.Bekopogok. Nem kell rájuk semmi más csak a bikinijük."-Adta fel Kendall a várakozást,egyet értettem vele. Feleslegesen sminkelik ki magukat ha nemsoká beugrunk a vízbe megmártózni.A kopogásra a válaszuk csupán annyi volt."De nem tudjuk eldönteni mit vegyünk fel!Mindhárom felső dögösen néz ki."- Nyavajgott Vivi,Martina pedig rákontrázott.Eltakartam a számat nehogy elnevessem magamat,ugyanis Kendall szembe szállt a makacsságukkal."Kendall várj egy kicsit még,mindjárt készen vannak."-Magyarázta Carlos okoskodva,pedig már fejben ő is a hűsítő vízben volt!Logan megfogta a vállát."Nyugi,nem halnak bele ha Kendall elrendezi a dolgokat."- Tette hozzá Logan. Én ezek után csendbe maradtam inkább és figyeltem ahogy a komikus jelenet kibontakozik a szemeim előtt. Kendall ismét bekopogott a csajokhoz.

"Ha nincs rajtatok ruha kapjatok magatok elé valamit,bemegyek!"-Kendall simán rányitott a lányokra,majd gyorsan becsukta maga mögött az ajtót."Kendall mars kifele!!Ne szórakozz ez nagyon rossz vicc."-Hallottuk a dulakodásukat bentről."Shh mindketten,te vedd fel a fehéret te pedig a leopárd mintásat mert cuki.Kaptok két percet,különben itt maradtok."- Ezzel kijött a fürdőszobából."Mit vigyorogtok?Nem volt ez olyan vicces."-Vonta meg a vállát és lehuppant a kanapéra mellém. Megpaskoltam a hátát."Ez tesó igenis az volt. De még mennyire."- Mindannyian szakadtunk rajta. Két perccel később tényleg készen lettek és el tudtunk indulni. Kendall egész úton a liftben nem fogta be a száját,csak dicsérgette magát."Na igazam volt vagy igazam volt."- Mosolygott önelégülten.

Kendall szemszöge: 

"Ha láttál bármit is a takaró mögött,éjszaka leborotválom a szemöldöködet"-Vágta rá Martina,szinte küszködve nehogy elnevesse magát.Mind egymásra néztük egyszerre.Felsóhajtottam megkönnyebbülve.
Halkan mondtam az orrom alatt, "Hál istennek.Ez az én csajom."- Léptünk ki a liftből.A dzsungeles résznél kellett felsétálnunka hegyen.Egyet nem árultam el a fiúknak ,hogy 3/4 óra séta kell a barlangig.A meredek lejtőkön a lányok papucsai feladták.Így kaptak egy kis cipelést a mi jóvoltunkból.James Martinát vette a hátára,Logan pedig Vivit. Pont fordítva lett volna logikus,de Martina James hátán akart körbe nézni mert ő sokkal magasabb mint Logan vagy Carlos. Én alapból ugye kiestem a pakliból. Csodálom hogy megemlített egyáltalán a liftben!Tovább turáztunk a barlang felé.

"Előre figyeljetek,így sose jutunk fel a barlang tetejére!"-Szóltam rájuk mert bohóckodtak és nem haladtunk előrébb."Na jó akkor előre mentem!Jössz Carlos?"- Kezdtem el nagy léptekkel menni az úticél felé.Nem volt kedvem a tikkasztó melegben még szórakozni velük.Ez miatt,mi ketten hamarabb odaértünk mint ők négyen.Leültünk egy viharban kidőlt fára és vártunk. Carlos felkiáltott mikor meglátta a többieket fél órával később."Kendall nézd nézd!! Ott jönnek! Mindjárt fürödhetünk végre."-Mesélte csillogó tekintettel.A vízi átjárónál azonban be kellett várnunk a négy tökfilkót,mert különben eltévedtek volna. Carlos és James ment elől a lányokkal,mi pedig utánuk. Ahogy átkeltünk a patakon,elénk tárult a gyönyörű barlang.Jó mély volt belül hiszen kivájta a barlang tetejéről folyó kis vízesés.


Lepakoltuk a törölközőket a kövekre és azonnal beleugrottunk a vízbe.Azonban Vivi és Martina ott álltak feszengve a sziklán egy szál bikiniben. Carlos,James,Logan bementek a barlangba egyedül én maradtak a part közelében.Fültanúja lettem ezáltal Viviéknek beszélgetésének.Úgy tettem mintha nem is hallanám őket. Aprókat evezve a karommal fent tartottam magamat a vízben.

 "Nem,te mész be először,hideg a víz és szét fogok fagyni."-Noszogatta a barátnőjét Vivi. Martina megrázta nemlegesen a fejét keresztbe font karral.Halkan kuncogtam.Mindig is makacs volt."Fizetek egy óriás pizzát az étteremben,ha beugrasz először aztán én is megyek."-Ült le a kék mintás törölközőjére.Leguggolt mellé Vivi."Mi lenne ha egyszerre ugranánk be?"- Nyújtotta ki neki a kezét,amit Martina elfogadott és belekapaszkodott."Háromra ugrunk.Egy,kettő,három."-Vivi ugrott de Martina egy tapodtat se moccant a helyéről. Szinte lefagyott. Látszott,hogy nem akar itt lenni.Felvette a kezébe a nadrágját és a topját,majd elindult a patak felé. Carlos mellém úszott és megkérdezte mit figyelek annyira,rámutattam a feleségemre.
Mire megrázta a fejét és megbökött."Nem mész utána?Elfog esni ha egyedül akar átkelni a patakon,tudod milyen sebes a vízfolyása.Menj."-Szinte kitolt a vízből.

"Megyek. De meg fog utálni ha rá akaszkodok állandóan."-Húztam fel a vállamat kitárt karokkal."Inkább utáljon,csak ne sebesüljön meg újra nem?"-Igaza volt ebben.Belebújva a bebújós cipőmbe utána rohantam."Martina várj meg!Elfogsz tévedni ha egyedül mész vissza a hotelig."- Fogtam meg a jobb kezét.Lepillantott a kezünkre majd vissza rám."Akkor kísérj vissza."- Tovább ment a patakig a keskeny kitaposott úton.Én viszont megálltam és vissza húztam.Meglepődve nézett rám."Inkább fürödjünk egy nagyot,tikkasztó meleg van."-Simogattam a hüvelykujjammal a kézfejét.Meglepetésemre nem húzódott el és nem is vágott arcon.Levívta magában a harcot és rábólintott."Menjünk."-Válaszolta lágyan amitől nagyot dobbant a szívem.Régen hallottam ezt a hangját. Picit beszélgettünk amíg vissza sétáltunk a többiekhez."Vissza hoztam a csajszit!"- Emeltem fel a kezét magasra.Oldalba ütött,"Hé,hagyd abba!"-Rázta meg a fejét bohókásan.

"Na ugorjatok be!James vízi birkózást akar csinálni,kellesz hozzá."- Szólt közbe Logan minket nézve.Beugrottam fejjel a vízbe.Felúszva a felszínre kiráztam a vizet a hajamból.Felnéztem Martinára."Elkaplak csak ugorj.Menni fog."-Tettem hozzá mosollyal.Ledobta a száraz ruháját a papucsa mellé és a szikla szélére állt,idegesen piszkálta a kezét.Felálltam a vízben,hogy elkaphassam ha ugrik.Össze ért a tekintetünk,bólintottam egy aprót neki.Becsukta a szemét és beugrott.Ahogy megígértem,elkaptam.
A fülembe súgott egy köszönömöt. Ösztönösen megöleltem.Képtelen voltam elengedni ha már ilyen közel tartottam magamhoz. Percekig a vízben ölelgettem őt,mikor James közbeszólt.


"Bocsi ha megzavarok valamit,de vízi birkózásról volt szó."-Vigyorgott izgatottan,pacsizva egyet Logannel. Elhúzódtunk egymástól,engedtem hadd menjen a fiúkhoz.Utoljára még hátra nézett majd vissza fordult. Van valami a hawaii levegőben?? Ha ezt tudod hamarabb eljöttem volna vele ide! 

Vivi szemszöge: 

Miután Carlos felsegített James vállára és Martinát is Logan vállára mehetett is a menet.Carlos közénk állt és 3-ra elindította a harcot köztünk.Martina a csuklómnál fogva próbált meg letolni Jamesről.Logan egészen jól állta a sarat,de egy váratlan pillanatban sikerült kizökkenie és simán lelöktem Martinát a vízbe."Nyertünk!!"-Emeltem fel a kezemet ujjongva. James levett a válláról és megcsókolt szenvedélyesen. Nagyon meghökkentett a véletlenszerű csók!Akkor mi most egy pár vagyunk?Járunk?-Számtalan kérdés futott át percek alatt az agyamon.

"Úúú kapd el James!!"-Fütyült Carlos amikor meglátta a csókos pillanatunkat.Elpirultam és elbújtam James
mellkasához.Biztos mindannyian végig nézték."Shh.Semmi baj.Csak örülnek nekünk."

Söpörte el a vizes hajamat a homlokomról és adott egy szájra puszit.Újra megdermedtem,túlságosan is szép volt ahhoz hogy ez igaz legyen!A mellkasára tettem a kezeimet és eltoltam magamtól lebiggyesztett fejjel. Egy jóképű srác aki a híresség peremén áll,soha nem jönne össze egy olyan egyszerű lánnyal mint én.Kizárt.Ilyen csak a filmekben van.

"Ezt nem lehet. Nem illünk össze sajnálom."- Ezer darabra tört a szívem mikor ezt kiejtettem a számon,viszont tudnia kellett. "Vivi ne csináld! Totál beléd zúgott....a repülő úton idefele be nem állt a szája, rólad beszélt szünet nélkül."- Mondta kissé csalódottan. James omlott össze a legjobban.

"Hagyd Carlos,ha nem akar velem lenni,elfogadom."- Úszott el mellőlünk.Egy gonosz banyának éreztem magamat amiért ezt csináltam vele...Logan szakította  félbe a csendet.Hangosan jajgatott és igyekezett kimenni a vízből."Oww...ooo."-Adott hangot a fájdalmának.Szegény Martinát sajnáltam aki azt se tudta mi történt,őszintén szólva senki nem látta.Kendall segített ugyan kimászni neki a vízből,de amint meglátta,hogy mit fájlal a haverja....sírt a nevetéstől. 

"Könyörgöm mond hogy nem a férfiasságodat sikerült megrúgnia Martinának miközben
a vízbe estetek.Ilyen véletlen nincsen esküszöm."  -Fogta a hasát és előre görnyedt. (Ennél a pontnál írás közben már én is törölgettem a könnyt a szemem sarkából azt hozzá kell tenni xD )

Logan komoly arccal nézett Kendallre."Tudod mennyire fáj? Légyszi menjünk vissza a hotelba.Ki kell pihennem...."-Teljesen komolyan gondolta amit mondott.Martina le guggolt mellé,"Ne haragudj. Fene gondolta volna,hogy pont megfoglak rúgni."- Neki is mosoly ült a száján.


"Oké,szedjétek össze a ruhátokat és menjünk vissza a szállodába.Aki elsőként ér a recepcióra az választ kajáldát ahol vacsizunk."- Kiáltotta el magát Kendall. Így mindenki odafigyelt rá. Mindannyian igyekezni kezdtünk,mégis Martina volt elől Kendallel. A rohanásban utol értem Jamest és megjegyeztem,"Kár volt edzegetned Martinát,most ő választ majd helyet."- James megadva magát,felemelte a kezét."Álljon meg a menet.Nem az én ötletem volt.Másodszor pedig nem beszélgetek olyan lánnyal aki elutasított."-Begyorsított erre ott maradtam Carlossal és Logannel leghátul aki csak apró léptenként tudta vonszolni magát.Szóltam Logannek,hogy karoljon belém. Ezáltal ténylegesen hamarabb eljutottunk a szállásig.

Este a hotelban/Martina szemszöge:

Mi csajok osztozunk egy szobán,Logan és Kendall a másik szobában vannak együtt,a folyosón szemben pedig Carlos és James kapott szobát. Megkaptuk az smst,hogy 7-re felöltözve legyünk lent a hotel halljában.
Még van bőven egy óránk és ki kell faggatnom Vivit a csókról. A szekrénynél álldogál a ruhákat nézegetve.Én az ágyon hanyatt fekve vagyok."Szóval miért is nem csókoltad vissza Jamest? Ott volt a megfelelő pillanat,de elszúrtad.Mégis miért."-Kíváncsi voltam az okára. Réges régen volt egy nagyon jó barátja de sajnos szakítaniuk kellett,mert a srác szülei másik országban kaptak állást.Azóta alig enged bárkit is magához,ezért is furcsa amiért egy ilyen aranyos srácot azaz Jamest elutasított.Ő volt az első srác azóta.
Kivett két ruhát a szekrényből,lefektetve őket az ágyunkra.Komoran nézett fel rám.

"Nem hempergetjük fel a régi pasimat oké?Amúgy meg miért kéne össze jönnöm Jamessel. Ha beindul a karrierjük búcsút mondhatok neki így is úgy is..Mindig máshol lesz én pedig maradok az unalmas kis városunkban.Szerinted komolyan kitartana mellettem?"-Megrázta a fejét szomorúan.Látszott a szemében hogy vágyik utána,mégis tagadja. Tennem kell valamit. Vivi felhúzott ülésbe és elkezdte begöndöríteni a hajamat."Ne felejtsd el,ő James és imádnivaló srác.Adnod kellene ennek az egésznek egy esélyt mielőtt mást választ helyetted."-Próbáltam meglágyítani a szívét.10 perc elteltével sikerült rávennem hogy legalább beszéljen Jamessel a vacsora alatt kettőjükről.

"Viszont ha nem sikerül,kinyírlak rendben?"- Ölelt meg hátulról nevetve. Hevesen bólintottam. "Igen csak nyugodtan!"-Lefagyott a mosoly a számról,mert olyanra kérdezett rá amitől görcsbe szorult a gyomrom."És veled miújság.....tetszik Kendall?"- Kérdezősködött felőle. Csendben tovább igazgattam a sminkemet. Nem volt kedvem válaszolni rá.Mikor készen lett a hajammal,helyet cseréltünk és én voltam a soros az ő hajával.A hajlakk után elkezdtünk öltözködni.Sikerült hamar összekapnunk magunkat.A liftben rajtam voltak Vivi szemei,éreztem.Nem akadt le a témáról.Ahogy lefele haladtunk és láttam csökkeni a számokat rosszul lettem.A liftnek dőltem hogy magamhoz térjek.Majd irányító panelhez lépve benyomtam a vészféket. Neki döntöttem a homlokomat a hideg fémnek.

"Mi a baj?"-A vállamra pihentette a kezét."A-a számok...ahogy figyeltem őket,bevillant egy ijesztő jelenet."- Vivi bólogatott,hogy mondjam tovább."Valamiért egy palacsinta sütőt fogtam a magasba emelve,az egész lakásban pedig sötét volt. Az órára pillantva hallottam az ajtó nyikorgást. Egy részeg valaki támolygott be és nekem esett..."-Vallottam be amint a friss könnycseppek lefolytak az arcomon.Láttam ahogy elővette a telefonját és küldött valakinek egy smst.Nem kérdeztem meg kinek írta,lehet nem rám tartozik.Elindult újra a lift és csengett egyet amikor megérkeztünk a földszintre.Kinyílt az ajtó és Vivi magával húzott,különben ott álltam volna akár reggelig is.Kendalltől kaptam egy együtt érző mosolyt majd követte a többieket.Fura.
                                                                           ~~~~~
James szemszöge:

A vacsora nem éppen úgy sült el ahogy elképzeltük. Teljesen az ellenkezője történt.Kikaptuk a főételeket és az italokat.Carlos jószándékkal rákérdezett," Miért nem jöttök össze Vivivel? Már a smaci is megvolt."-Vigyorgott teli szájjal.Elég annyit hozzá fűzni,hogy nagy hangerővel tette fel a kérdést és mindenki minket kezdett el bámulni az étteremben attól a pillanattól kezdve.Remek.Vivi félrenyelte a pezsgőt.Mindannyian bevoltunk csípve egy kicsit.Még Martina is aki aztán tényleg nem szokott inni.Ez meg is látszott a viselkedésünkön.


"CARLOS!! Muszáj volt ez felhoznod vacsora közben?Majd elrendezik négyszemközt!!Mindenki minket bámul"- Szólt közbe Logan érthetően idegesen.

Carlos letette a villáját és kiviharzott az étteremből.Martina utána rohant."Carlos várj meg!!Logan nem úgy gondolta.Csak egy rendes vacsorát szeretett volna....ez nélkül."-Sikerült utol érnie még az utca sarkon és szorosan megölelte.Vissza térve hozzánk,Kendall megköszörülte a torkát."Most hogy igaz mondó pilanatot tartunk,van egy két szavam Martinához,ha most megbocsátotok."-Kitolta maga alól a széket és Carlosék után futott. A pincér kihozta a desszertet.

"Szóval hármasban maradtunk.Sebaj.Ízlik a stake James?"-Kérdezte bátortalanul Vivi,a szemembe nézve.Levágtam neki egy kis szeletet a hús széléből és átnyújtottam neki.Meglepett mikor elfogadta és ízlelgetni kezdte."Ez nagyon finom!! Kár amiért spagettit kértem."-Szemezett az én tányérommal. Pimaszul levágott egy hatalmas falatot a stakemből és a szájába tömte gyorsan,mielőtt bármit is szólhattam volna. "Ugye tisztában vagy vele mennyire borsosan kértem...."-Ittam szándékosan egy kis vizet amit ő nem rendelt,neki csak pezsgője volt és az nem oltja el a bors csípését.Nagyot nyelt és égett a szája.Legyezni kezdte magát.

"Nem hiszem el hogy ezt teszem,ha nem akartod előre is bocsánat."-Egymás mellett ültünk,jobbra fordult a székében és lesmárolt,eltelt vagy két perc mire megtörte a csókot.Bambulva néztem Logant.


"Jó az ízérzéked.Tiramisut kellett volna rendelnem a palacsinta helyett."- Ezúttal nekem lett paradicsom vörös a fejem. "Az egész csak amiatt volt hogy..."-Mutattam az borsos stakeről az édességre és leesett.Ezzel egyensúlyozta a bors ízét...vagyis velem. Ismét előjött a kérdés,mi van köztünk?

1 megjegyzés:

  1. Imadtam!!1 Ez a vilag legjobb hete!!! 2 nap suli szunet!!Szombaton kapok egy kutyust amit kicsikorom ota akarok!! Es meg uj resz is van!!
    Nagyon jo lett hamar a kovit!!!

    VálaszTörlés