2017. március 18., szombat

(108.rész) Ne félj.

Meg is hoztam a folytatást.Előre szólok hogy a vége felé elég komoly dolog kerül szóba.Nehogy nekem kipróbáljátok!Az semmi nem megoldás.Inkább kérjetek valakitől lelki segítsétek!Rendben? Vigyázzatok magatokra nekem :) 
1-2 komment után hozom a következőt!


Martina szemszöge: 

Tegnap későn estünk haza.Kendall megköszönte Kathynek a gyerek vigyázást majd lefeküdtünk. A gyerekek már az ágyban aludtak.Azzal nem volt dolgunk.Újra egyedül vagyunk a lakásban a srácok nélkül.
Sokkal csendesebb így minden.Vagyis csak gondoltam.Reggel hangos csörömpölésre és sikítozásra keltem fel.

"LILI SCHMIDT AZ A BOROTVÁM! NE SZALADJ EL VELE!KISASSZONY.NAGY BAJBAN VAGY!"-Hallatszódott fel Kendall morcos hangja.

A hasamra fordultam.Jobbra felnézve az ébresztő 6:45-öt mutatott.Magamban nyögtem egy nagyot és kikeltem az ágyból.Ennyit az alvásomról.Habár így is jobban jártam mint Kendall.Szerintem már rég felkeltek Liliék egy órával ezelőtt.Belebújva a papucsomba kócos hajjal lementem a konyhába.Egy koszos konyha tárult a szemem elé és egy félbe hagyott reggeli készítés. Betettem a tojásos tálat a mosogatóba."Még hogy én vagyok rendetlen.."-Motyogtam az orrom alatt.Kaptam egy puszit az arcomra ahogy elszaladt mellettem Kendall."Átveszed a kergetést tőlem?Palacsintát készítettem volna de Lili elvette a borotvámat.Nem érti meg hogy veszélyes mert éles pengék vannak rajta."-Mondta ki egy szuszra megállva mellettem.Aprót bólintottam. Megjelent Lili is az ajtóban.

"Azért vettem el mert viccesnek néz ki.De találtam más vicces dolgot is apunál."-Kuncogott az apján.Megráztam a fejemet.Hihetetlenül hasonlítanak egymásra."Na,elég volt. Apa befejezi a palacsintát amíg megmutatod nekem mit találtál nála.Utána pedig reggelizünk."- Indultam el Lilivel a lépcső irányába de Kendall köhögni kezdett."Kayden...rád vár hogy enni kapjon."- Mondta kínosan,mert nem gondolta volna hogy elfeledkezek a kisfiunkról.Pedig megtörtént.És cseppet sem jó érzés. 


"Borzalmas anya vagyok....ha készen vagyok az etetéssel majd leküldöm Lilit reggelizni."-Feleltem halkan és vissza se néztem.Nagyon haragudtam magamra amiért kiment Kayden a fejemből.A baba szobába lépve magamhoz vettem pici Kaydent és megetettem. Bő fél óra múlva sem hallottam Lili felől. Aggódva felkeltem Kaydennel a hintaszékből és keresni kezdtem. A fürdőszobában találtam meg....amint borotva habot nyalogatott az ujjáról.

Kiszedtem azonnal a kezéből Kendall borotva habjának a tubusát.Szóval erre gondolt amikor vicces dolgot talált. "Lili rossz kislány vagy! MANÓ FELTUDNÁL JÖNNI?SÜRGŐS!!"-Kinyitottam a csapot és megmostam Lili száját aki továbbra is csak vigyorgott."Anyu ideges...pedig vicceset csináltam."-Az arcába húzta két oldalról a haját.Kendall megjelent az ajtóban,bedugva a fejét."Mi történt?"- Nézett ránk.Lilire mutattam,de megakadt Kendallen a szemem."Mióta hordod az én főzős kötényemet?"-Önelégült arccal ennyit mondott,"Most mond meg nem áll jól?"-Igenis is dögösen nézett ki.Megöleltem fél kézzel.

"Igazi házi séfem van.Lili viszont nagy bajban van,tippelj mit csinált ez alkalommal."-Ringatni kezdtem Kaydent mert túl sok ideje álltunk egy helyben."A te habodat ettem,amit a szád köré szoktál kenni!!"-Ugrott az apja karjaiba váratlanul.Kenadll szemei kikerekedtek.


"De az borotválkozáshoz kell.Nem szabad megenni mert bajod lesz tőle.Ahj kis butuskám.Menjél le enni készen van a palacsinta tornyod.Sok sziruppal."- Lili azonnal leszaladt a konyhába.Kendall azonban a szobában maradt.

Leültem az ágyba Kaydennel és csak figyeltem ahogy nagyokat pislog."Picim meglesztek akkor 3-asban?Ma kezdünk el forgatni,ó az istenit!Késésben vagyok!!"-Kikötötte a kötényt,ledobva magáról.Belebújt a cipőjébe és nyomott egy gyors puszit az ajkamra."Vigyázz anyura Kayden.Bízok benned.Ha bármi van hívj nyugodtan.ÉS igyekezz ébren maradni.Akár ki is mehettek medencézni. Szép idő van kint."- Mutatott az ablak irányába.Tényleg hét ágra sütött a nap.Nem is adott rossz ötletet. Kayden is kapott egy puszit.Az ajtóban még utána kiáltottam."A mobilod! Ott van az íróasztalon."-Mutattam rá.Az asztalhoz kocogott és zsebre tette." Köszi kincsem! Sietek haza."- Ezzel végleg kiment az ajtón és magamra maradtam a két picúrkával. Elnevettem magamat hirtelen mert lentről hallani lehetett ahogy Lili elköszönt az apjától.

 "Pápá papa!!"-"Ezerszer megbeszéltük hogy nem vagyok  még papa,majd ha öreg leszek hercegnőm.ELMENTEM!"-Ajtó csapódás zárta le a hangos szóváltásukat.

Kayden végzett az evéssel.Megigazítottam a pólómat és előkerestem a fürdőruháját.Kaydennek elég az úszós pelus,viszont Lili kiharcolta az egybe részes fürdőruhát amikor az apjával vásároltak.Vicces jelenetek zajlhattak le és kár hogy nem voltam ott!Ezen gondolkozván kopogtak a szoba ajtón.Pici Lili bedugta a fejét az ajtóba kapaszkodva."Apu azt súgta nekem,hogy pancsizni fogunk.Ez igaz?"-Csillogtak a szemei ahogy engem figyelt. Közben a szekrényben megtaláltam a fürdőruháját és mellette az én bikinimet is.

Miután átvettük a fürdőruhánkat,levittem Kaydent magammal Lili pedig a nyomomban volt."Lefoglak titeket fröcskölni direkt."- Énekelgette magának.Azt hittem minden simán fog menni,csak azt nem kalkuláltam bele hogy Kaydent a derekamon kell tartanom mindvégig. Sikerült kinyitnom a garázst és kicipeltem a felfújhatós medencét.Nehéz volt! Ezután következett Kayden utazós kiságya.Kinyitottam sikeresen és belefektettem kicsi Kaydent. Betakartam egy vékonyka lepedővel. Mégis csak fújt a szél,nem akartam hogy lebetegedjen.

Behajolva a kiságyba néztem ahogy a nagy zöld szemeivel figyel.Tiszta Kendall.Ő is így néz ha egy kis szeretgetésre vágyik. Megpusziltam a homlokát mire nagy levegőt vett meglepődve.Elsöpörtem a haját a homlokáról.A szőke kis tincsei is kezdenek nőni szépen lassan. Születéskor alig volt haj a kicsi fején."Aludj egy nagyot anyu kedvéért Kayden."- Gügyögtem neki. Lili háton bökött.Hátra fordultam. "Medence"- Tudatta velem egy szóval."Máris felengedjük vízzel."-Kivettem a zacskóból és letettem a terasz fapadlójára.
"Várj anyu,segítek."- Guggolt le mellém a szőke királylány.Együttes munkával kigörgettük.Lili rögtön oda szaladt a kerti csapnál levő slaghoz amit ő csak hosszú kígyónak hív Carlos miatt."Nyithatom?Csak ezt kell elfordítanom."-Mondta nekem hangosan.Bólintva egyet válaszoltam rá,"Nyithatod kismanó. Erősen fordítsd el."- Végig néztem ahogy megkereste a slag végét  és szorongatta a kicsi kezeiben.Rájött okosan,hogy csak egy kézzel tudja fogni mert a másik kezével ki kell nyitnia a csapot. Ügyesen megcsinálta.Fél órával később a medence tele volt vízzel.Elmentem elzárni a csapot. Mire vissza értem az erkélyre,addigra már vígan ugrándozott,játszott a vízben.

Vettem az adandó alkalmat hogy bemenjek a laptopunkért amit közösen használunk Kendallel.Kifele menet a házból,kivettem két üdítőt a hűtőből és a kamrából egy kis rágcsát. Ha netalántán Lili megéhezne.Így a balkezemben volt a laptop a másikban pedig a rágcsa és innivalók.Lepakoltam kint mindent a napágyra és lefeküdtem napozni a törölközőre amit mellé terítettem. Egy ideig bírtam a csendet,úgyhogy a napágy felé nyúlva,magamhoz vettem a laptopot.Benyomtam a bekapcsoló gombot.Megvártam míg betöltött lassacskán. Felmentem twitterre hogy válaszoljak a gyűlőlködő üzenetekre. Gondoltam jóhiszeműen hogy simán lerendezem a dolgot.

@BTRIsMine34 : Komolyan elhiszed Kendallnek hogy szeret? Ez a nap vicce!! #Lúzer

@MrsSchmidt: Kedves @BTRIsMine34,engedd meg hogy válaszoljak a kérdésedre.Igenis szeret engem,különben nem nevelnénk együtt két gyereket. :)

@Kendall'sEye : Mindannyian tudjuk,hogy csak a hírnévért vagy vele.Tegyél meg egy szívességet és lépj le. Nem hiányoznál senkinek.

@MrsSchmidt : A hírnév cseppet sem foglalkoztat,csak az hogy Kendall boldog legyen és elérje az álmait. Ha ehhez nekem néha el kell kísérnem a vörös szőnyegen hogy bátorítsam akkor szívesen teszem!

@FoxIsCute: Mit tud benned szeretni Kendall? A mai napig nem világos a számomra.Rusnya liba vagy!! A hajad pedig olyan mint egy fészek.... #UtáljukKendallbarátnőjét

@MrsSchmidt: Esetleg azt,hogy nem utálok senkit ok nélkül például?! Ó és köszi a bókokat,igazi elismerés! ;) #SzeressükFoxIsCuteot

Legalább 250 személynek írtam vissza,egyesével.Nap végére úgyis az számít mit érzünk egymás iránt,ebbe a rajongók nem tudnak beleszólni.Nem ők élnek Kendalll hanem én. És ezt megbecsülöm,ő a legjobb férj/apuka az egész világon.A délutánunk hamar elrepült,a nap kezdett lemenni.Ekkor döntöttem úgy hogy vége a pancsolásnak. Kayden közben aludt egy nagyot. Nem nyűgösködött egyáltalán.
"Kismanó,kezd sötétedni.Be kell mennünk!Kapsz egy percet míg beviszem Kaydent.- Semmi dolgom nem volt vele,ugyanis teljesen nyugodtan cumizgatott. Felvettem,rögtön a vállamra hajtotta a fejét.Nyitottam a terasz ajtót hogy bemenjünk. Pont abban a percben nyílt a bejárati ajtó és Kendall lépett be,kézen fogva egy lányal.Nevetgéltek.

"Carlos szegény akkor esett a partos jelenetnél. Rossz volt nézni."- Mesélte a lány,nagyokat kacagva.Sikerült egy mozdulattal felhívnom magamra a figyelmet. Felkapcsoltam a sötét lakásban a konyhai lámpát.Fenébe!

"Sziasztok! Ő meg kicsoda?"-Böktem ki meglepetten. Kendall elvette tőlem Kaydent."Bemutatom a kis herceget,Kaydent.Kayden ő is Stephanie.Ő a főszereplő csaj a filmben."- Kaydent hapcizott egyet. Kicsit kapott belőle Stephanie is,de mosolyogva megrázta a vállát."Semmi baj,még baba. Akkor tudunk enni? Farkas éhes vagyok."- Fogta meg a hasát. Mint egy hajótörött a szigeten egyes egyedül,olyan elveszetten ácsorogtam előttük. Nem tudtam becsatlakozni a beszélgetésbe. Fogtam magam és elindultam felfele átöltözni.

"Baby írtó dögös vagy innen hátulról!!"-Mondta a szexi hangján. Megdermedtem egy pillanatra. "Én nem is..-Kezdtem bele de sikerült félbeszakítania. "Kár hogy Steph itt van,különben az ágyban folytatnánk ezt a beszélgetést."Kacsintott.Nem bírom elhinni hogy képes volt a vendégünk előtt ezt mondani.Feltrappoltam a szobánkba. Felvettem egy laza melegítő gatyát és hozzá Kendall kedvenc pólóját csakhogy tudja kivel van dolga. Mikor lementem,mind a hárman az asztalnál ültek vacsorázva.Leültem Kendall mellé. Az asztal alatt levő bal kezéért nyúltam de elhúzta a kezét.Tovább beszélt Stephanieval.Görcsbe rándult a gyomrom.Nem volt kedvem ehhez ma este.


"Képzeld el,hogy Lili hercegnő ellopta tőlem a borotva habomat,és Martina talált rá a fürdőszobában.Nyalogatta a borotva habot a kezéről!" -Szakadtak a nevetéstől,még Lili is."És mi történt ezek után?"-Kérdezte kíváncsiskodva Steph.

"Nagylányosan annyit mondott,eszem a habot mint te!"- Kendall nem bírta tovább,könnyezett a szeme.
Szedtem az ételből egy kisebb adagot és enni kezdtem mikor Steph odaszólt,"Nyugodtan egyél többet jut mindenkinek bőven."- Színleltem egy mosolyt majd tovább ettem a húsos tésztát.Köszönöm szépen de eltudom dönteni mennyit akarok enni.Mikor megy már ez a csaj haza? Nagyon idegesít...Felkeltem az asztaltól.Fogtam a tányéromat és leültem a nappaliban a fotelba,benyomva a tévét. Bő 3/4 órával később,Steph elindult haza,Kendall kikísérte a kapuig. Mikor vissza jött,nem vágott barátságos arcot. Inkább mérges volt.Remek,most jön a leszúrás.

"Ez mégis mire volt jó? Nem tett ellened semmit. Direkt hoztam haza,hátha megismerkedtek,összebarátkoztok és nem fogsz félni tőle amikor megcsókolom.Erre félre vonulsz és máris az utálni valók listáján van"-Vágta hozzám. Ezt most komolyan mondja? "Bárcsak ilyen könnyű lenne.Fogalmad sincs semmiről."-Nyeltem egy nagyot.Félek tőle amikor mérges.Visszahozza a régi emlékeket amikor megszoritotta a csuklómat vagy folytogatott mert kiakadt teljesen....
 
Ott hagytam a vacsora maradékot a kávézó asztalon és felmentem sietve fürdeni. Ki kellett engednem a stresszt,túl sok volt ez egyszerre. Összeszedve a pizsimet,bementem a fürdőszobába,lepakoltam a mosdópultra.Bekapcsoltam egy kis zenét is,mint mindig.A vizet megengedtem közben.Összeráncolt homlokkal figyeltem a folytonos csipogást ami a telefonomból jött. Megállítva a zenét felmentem a twittere.Legrosszab álmaimban sem gondoltam volna hogy ez velem megtörténhet.Több mint 10ezer új tweetet kaptam,bele foglalva azokat is akiknek válaszoltam.Azt hittem megszeretnek majd!!! Pont az ellentéte történt,jobban utálnak mint valaha.

@Kendall'sBaby : Tegyél meg egy szivességet mindannyiunknak,öld meg magadat.Nem hiányolna senki. 

Remegő kezekkel rámentem a pici nyílra hogy választ írjak.De kopogtak az ajtón."Picim tudom hogy odabent vagy.Ne haragudj rám!Nyitva van az ajtó bemehetek?"-Fordította el a kilincs gombot de megfogtam belülről és bezártam.A telefonom pedig kiesett a kezemből egy hangos koppanással. "Menj el!! Ne gyere be!"- Mondtam riadtan,elárulva ezzel magamat.

 Ez átkapcsolhatott valamit az agyában mert onnantól kezdve rángatni kezdte az ajtó gombját és dörömbölt az ajtón."Babám engedj be!!! Megoldunk mindent! Mit csinálsz?Miért nem engedsz be?!"-Kérdezte aggódva. Lehunytam a szememet annyira szégyelltem magamat. A ma esti események egybe folytak és olyanra kényszerítettek amit addig soha nem mertem volna megtenni.Most mégis ehhez fordultam.

A gyógyszeres szekrényből kihalásztam Kendall régi kézi borotváját hogy eltörhessem.Sokáig szenvedtem vele,mire sikerült. Kiesett a műanyag vázból a csempére a penge.Remegő kézzel felvettem,ülve nekidőlve a kádnak.A könnyeim végig folytak az arcomon.

"HA NEM NYITOD KI AZONNAL,KÉNYTELEN LESZEK HÍVNI A TŰZOLTÓKAT! HALLOD??"- Kiabálta. Elszabadult a pokol. Meghallottam azonban valakit. "Apa baj van anyuval?Tudok segíteni?"- Az ártatlan hangja szíven szúrt."Lili ne most,mars azonnal a szobádba!"-Lili szipogva kiment a szobából. Ránéztem a kezemre majd a pengére. Tényleg ezt akarom én csinálni? Becsukott szemmel odaérintettem a bőrömhöz. Hirtelen kinyílt az ajtó.Félelmemben a kádba dobtam a pengét.Kendall nem látta meg szerencsére.Azonban szorosan magához húzott.Sírva odabújtam hozzá.
 "Shh,semmi baj.Vigyázok rád."- Mindig ezt mondja....de mindig lenyugszom tőle.Ettől kezdve két titkot kell magamban tartani....a rajongókat akik rámszálltak én pedig csak olajat öntöttem a tűzre azzal hogy reagáltam rá...és a mostani majdnem vágást... Nem lesz könnyű.

"Gyere lefekszünk aludni."-Kikísért a fürdőből az ágyig.Nem volt kedvem aludni.Mégis lehúzta a díszlepedőt az ágyunkról,elhúzta a takarót az én részemről és lefektetett az ágyba."Én még lefeketetem Lilit,addig próbálj meg aludni."-Csendben bólintottam.Ki voltam merülve.Betakart és kisietett a szobából.Gondolom minél hamarabb akart végezni vele.Miután biztosan a földszinten volt Kendall,kimásztam az ágyból és kidobtam a kukába a nem használt pengét.Nem lett volna kedvem kimagyarázni magamat.

"Te mit csinálsz?Azt hittem megbeszéltük,hogy alszol."-Megdermedtem a hangja hallatán.Háttal álltam neki a csapnál."M...mit tennél ha sokan utálnának és ezt nyilvánosan tennék?"- Még mindig nem moccantam a helyemről.Halk lépteket hallottam magam mögött,majd két meleg de erős kar átkarolt hátulról.Az állát a vállamon pihentette meg.Úgy dörgölőzött oda hozzám."Nem foglalkoznék vele,tenném amit szeretek és hagynám hogy boldoggá tegyen.Most is ezt csinálom.A bandánk pedig sikeres."-Mondta az álmos hangján amitől libabőrös lettem. "

"Ne haragudj ha mindig túlreagálom a dolgokat.Nem tehetek róla."-Kértem bocsánatot.Felkapott menyasszonyi stílusban és megcsókolt."Ha makacskodsz akkor is szeretlek,ha mérgeskedsz akkor is,és legjobban akkor szeretlek amikor félsz és vigasztalásra vágysz."-Ezekkel a szavakkal a fejemben aludtam el aznap éjjel.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jo lett mint mindig:)
    Egy kicsit azert megilyedtem....de remelem nem tortenik semmi..:)
    Hamar a kovit:)

    VálaszTörlés
  2. Mikor lesz uj:((???
    Annyira varom":)))

    VálaszTörlés