(72.rész) Emlékezz rám

Köszönöm az előző részre a 4 kommentet! <3 Itt is a következő rész PUSZI!! 

Kendall szemszöge:

Rendesen elrontottam a dolgokat köztem és a Picim között. Hisz jegyesek vagyunk erre én itt csókolózgattam az exemmel az éjszaka közepén. Nem csodálom azt a pofont. Megérdemeltem teljes mértékben. Anyu kidobta Lindseyt a lakásból. Majdnem utána mentem de anyu szólt,hogy ez nem lenne helyes. Magának csinálta a bajt megérdemelte."Anya vérzik a feje! Muszáj bevinnünk a kórházba!! Vagyis te maradj kérlek Lilivel itthon,én megyek...basszus ittam akkor...csere. Te viszed be én maradok itthon Lilivel."Fogtam a fejemet mert fájt gondolkodni is de rendesen. Beletúrtam a hajamba.

"Mosd meg az arcodat és feküdj le aludni rendben?Én pedig beviszem Martinát az ügyeletre. Vigyázok rá megígérem."- Aprót bólintottam jelezve hogy értem csak nem találom a szavakat sem amit mondhatnék.

James szemszöge:

Éjjel próbáltan elaludni,de folyton csak azon járt az eszem,hogy simán megcsókolhattam volna Ashleyt! Elszalasztottam. A mellettem levő vendég szobában kapott helyet az éjszakára. Sírást hallottam ami halk és nyöszörgő volt.Kikeltem az ágyból és átmentem Ashley szobájába. Nem is kopogtam,hisz nem török rá csak benézek jól van-e. Gondoltam ÉN. Óvatosan benyitottam hozzá," Ashley jól vagy? A másik szobából hallottam hogy sírsz.."- Felült az ágyban és felkapcsolta az éjjeli lámpát. Felfedve ezzel a pufi,piros kisírt szemeit és a fáradt arcát."Gyere csak. Úgysem jön álom a szememre."- Be volt takarózva,felhúzott lábbal ült az ágytámlának dőlve.Leültem az ágya szélére. Gondolkoztam mit is mondhatnék neki,mi van ha ő nem is akarta a csókot csak én.Az milyen ciki lenne. Megvontam a vállam és Ashleyre néztem,"Volt oka a sírásodnak az előbb?Hm?Bármi van tudok segíteni,tényleg!" -Erre csak felnézett,a pólója szélét babrálta és potyogtak újra a könnyei. A következő pillanatban meg a vállamra hajtotta a fejét és odabújt hozzám."Anyumék válnak...eljöttem otthonról. Szerinted mi lehet a bajom?..."- Mondta nem törődömül de mentségére legyen hogy teljesen kimerült  volt és ilyen szituációban én is ilyen idegállapotban lennék. Elég volt nekem mikor a saját szüleim váltak. "De Ashley nem is biztos,hogy elválnak. Lehet csak végső elkeseredésükben kiabálták ezt egymásnak. Lehet reggelre meggondolják magukat. Fel a fejjel." Próbáltam lelket önteni belé.

"Nem hallottad azt ahogy anya mondta a telefonban. Biztos vagyok benne,hogy komolyan gondolták. Az emberek nem viccelődnek ilyennel."- Válaszolta,mire én megráztam a fejem."Állj pozitívan a dologhoz,több figyelem jut majd neked. Na?"- Mondtam viccelődve de tényleg működött. "James? Honnan tudsz ennyi mindent erről? A te szüleid is....?"- Kérdezte félve. Lehunytam  szememet úgy válaszoltam."Már 2 éve lassan. Az eleje a legnehezebb mikor el kell fogadnod a döntésüket és nem tehetsz ellene semmit. A másik része pedig az amikor a bíróság eldönti kinek jut a felügyelet joga. Kinél mennyit leszel stb."- Kínzott ennek a gondolata is önmagában. Borzasztó volt."Én ezt mind nem akarom James...."- Borult a vállamhoz sírva.

Kathy szemszöge:

Bevittem Martinánat a kórházba.Rögtön hordágyra fektették és elvitték megvizsgálni.Nekem kint kellett várakoznom a váróban. Szinte senki se volt bent ilyen késői órákban.Míg vártam behoztak egy fiatal nőt aki olyan 26 éves lehetett ránézésre. Éppen szülési fájdalmai voltak,és a mentős kezét fogta egy kicsi lány akin látszott,hogy nagyon fáradt és ijedt."Bella,most anyucinak be kell mennie a műtőbe,itt csücsülj le. A nővérke biztos ad majd párnát meg takarót hogy aludhass."- Felálltam a kényelmetlen kórházi székről és oda mentem az anyukához és a kicsi lányához."Jó estét. Nem akarok tolakodó lenni,de ha szeretné vigyázok a lányára. Én is várok épp valakire.Nem lenne gond tényleg."- Leguggoltam a kislányhoz."Szia Picúr Kathy vagyok,téged hogy hívnak?"- Tudtam már az előbbi hallatán,de bemutatkozásnak jól jött."Bejja."- Nézett le a cipőjére ami hirtelen nagyon felkeltette a figyelmét."Anyut beviszik a dokik egy kicsit,itt maradsz kint velem?"- Kérdeztem lassan és finoman. 

"Ana szabagy?"- Fogta az anyja kezét el nem engedte egy pillanatra sem."Persze kincsem. Aludj egy nagyot."-"Kapok pájnát Kathy?"- Nézett rám a nagy álmos szemével lábujjhegyen mivel próbálta megfogni a kezem. Tündéri kislány az egyszer biztos. Így töltöttünk el jó pár órát az ügyeleten a váróban. Majd valaki ébresztgetett."Hölgyem,kihozták Martinát a műtőből bemehet hozzá. Balra a 4.ajtó.Innentől átveszem a kislányt."- Ő is elaludt ezért óvatosan átadtam a helyemet a nővérnek.Bementem Martinához aki a plafont nézte mereven.

 Mintha nem is lett volna magánál."Kincsem hogy érzed magadat? Nagyon fáj a fejed? Rendesen beütötted. Össze kellett varrni a tarkódnál a sebet azt mondták."- Leültem az ágya melletti székre és figyeltem Martinát. Zavartan összeráncolta a homlokát majd beszédre nyitotta a száját de annyira ki volt száradva a szája hogy nem jött ki hang a torkán.Oda nyújtottam neki egy pohár vizet amiből ivott egy kicsit."Egészségedre,ha kérsz még szólj nyugodtan."

Felém fordította a fejét és teljesen őszintén megkérdezte," Ismernem kéne magát?Nincsenek itt a szüleim? És Márk nem maradt bent velem? Merre van?"- Alig akartam hallani a fülemnek. Szóltam az orvosának aki kiküldött egy kis időre míg megvizsgálta Martinát. Nem sokkal később nyílt az ajtó és behívott."Sajnálom de emlékezet kiesése van.Azzal tisztában van hogy hogyan hívják, kik a szülei,barátai de a pontos dátumot nem tudta helyesen elmondani. Nagyjából 1-2év az ami szinte teljesen kitörlődött az agyából.Még nem tudjuk pontosan hogy maradandó-e vagy szépen lassan visszanyeri majd az emlékezetét. Ezt a gyógyulása folyamán fogjuk látni.De reméljük a legjobbakat."- Teljesen elképedtem.Nem akartam elhinni. "Ez azt jelenti,hogy a kislányára sem emlékszik aki most lett 5 hónapos?"-A doktor úr együttérzőn bólintott."De most jegyezte el a barátja és az esküvőt szervezték már...!"-Nem akartam elhinni a történteket.Annyira abszurd volt az egész.

 Egyet jelentettet ez az egész,Lilire most nekem kell majd vigyáznom hogy ne vegyen észre belőle semmit,a java pedig az lesz mikor elmondom Kendallnek a rossz hírt.Elnézést kérve kikéredzkedtem a szobából. Leültem a folyosó végén és felhívtam Kendallt. Lemertem fogadni,hogy mélyen alszik már,de ez nem nagyon érdekelt.Jobb ha tőlem tudja meg,minthogy Martina Márknak hívja véletlen Kendallt.

"Mondjad...ki az?-Motyogta álmosan.Jól tudtam hogy nehezen fogja megélni a hírt,ezért annyit mondtam csak,"Én vagyok az. Van valami aminek nem fogsz örülni..a doki szerint emlékezet kiesése van Martinának. Egy M...márk nevű srácot emleget...1-2 év teljesen kiesett neki. Nagoyn sajnálom."- Próbáltam óvatosan megfogalmazni a csúnya tényt amennyire csak tudtam.Halottam egy nagy puffanás hangot majd hangos szítkozódást.

"Jól vagyok csak a falban lett egy lyuk."- Mondta érzelem nélkül,lelkileg összetörve. Ismerem eléggé,hogy tudjam nem csak a falnak esett baja hanem minden a földre került és majd lehet feltakarítani."Takaríts fel ha nem leszel másnapos.Megpróbálok beszélni Martinával addig."- Tettem el a mobilomat a nadrág zsebembe.

"Doktor úr,beszélhetnék Martinával?"- Bólintott és bemehettem de szólt,hogy ne mondjak el túl sok információt arról az időszakról amire nem is emlékszik szinte. Leültem az ágya szélére és gyengéden ránéztem. Rögtön felnézett rám és apró mosolyra fordult a szája. Felvillant bennem egy apró remény,hogy minden csak rossz vicc volt és teljesen rendben van,de a mondat amit mondott körbe forgatta az egész világomat."Márk merre van? Nem ő hozott be? Te vagy az anyukája ugye?"-Nagyon erőlködött a mondatokkal,viszont sikerült ennyit is kiböknie ami jó jel volt. Igaz nem teljesen volt pontos az információ. Mert igen én vagyok az anyukája Kendallnek,de nem Márknak.

Kendall szemszöge: 

Teljesen sokkolt a hír. Ilyen nem létezhet,hogy Martina elfelejtett mindent. Kettőnket,azt hogy mi egy pár vagyunk. Az eljegyzést,a kislányunkat Lilit.Az első csókunkat,mikor vigasztaltam mert félt és rossz napja volt,vagy például a kertben fogócskáztunk és bele ugrottunk a végén a medencébe.Nem fogom tudni elviselni,ha mindennek vége szakad. Szükségem van rá,nélküle semmi sem lesz a régi. Mi van ha nem fogom tudni visszahozni azokat a drága emlékeket a szívébe?...Szükségem van a Picimre,hogy itt legyen mellettem... "Hiányozni fogsz"- Borultam a kanapéra és beletemettem a fejemet.