( 30.rész) Szerelmünk Alkonya

Mindenkinek aki olvassa a blogomat,köszönöm a türelmét! Nagyon nehéz volt a suli mostanában és csak most jutottam el odáig,hogy végre leülhessek és megírhassam az új részt. Remélem a jövőben nem lesz ennyi kihagyás a részek között,de ha igen,akkor se hagyjátok el az oldalt,mert mindig amint tudok írok újabb részeket! Köszönet! - XoXo

Martina szemszöge : 

Minden érzésem elnyomódott. A  fizikai fájdalom átvette a lelkemben dúló vihart amit már nem bírtam elviselni.
Hallottam halványan a szirénázó mentők és rendőrök hangját a távolból. Égett a testem,remegett és abban a pillanatban csak arra tudtam gondolni hogy megérte. 

Elmegyek innen. Nincs többé sírás,félelem,szorongás és piszkálás. Egy nyugodt hely vár rám. Elengedtem a pengét a markomból és figyeltem ahogy lassan elkezd vörös lenni minden a padlón. 

A szemhéjaim kezdtek lecsukódni amint a látásom homályos lett és hallottam a gyenge szív verésemet. Lassú morajnak tűnt. Elvarázsolt teljesen. Már onnantól kezdve,senki nem menthetett meg önmagamtól. Hirtelen valaki betörte az ajtót. A külvilágból csak annyit bírtam észlelni hogy kik azok. Jamest is láttam. Aggódva figyelt engem az ajtóból és bíztatott hogy ne adjam fel. Azt gondoltam,amit kér az egyenlő a lehetetlennel.

 Nem volt erőm beszélni se...csak utoljára suttogtam," Annyira szerettelek!...." -mikor kimondtam elgyengülten. A sötétség átvette az irányításomat. Képtelen voltam ellenkezni. A fehér fény annyira....hívogató volt.....feladtam....
Lassan kezdtem magamhoz térni. Túl világos volt. Nehezen de kinyitottam a szemem egy pillanatra majd becsuktam. Valaki megfogta a kezem és simogatta a kézfejem. Elmosolyodtam picit. 

"Picim jól vagy? Úgy aggódtunk érted!"- Felismertem ki volt....Kendall....az a személy akit nem akartam újra a közelemben látni. Elhúztam volna a kezem,de a fájdalom belenyilallt a csuklómba és felszisszentem halkan. Nagyon fájt. De Kendall nem ment el. Továbbra is fogta gyengéden a kezem.

"Shhh nincs semmi baj. Csak a vágásod fáj ami a karodon van. Össze kellett varrni,nagyon mélyen megvágtad magad."- Kinyitottam a szemem minden erőmet össze szedve. Lost és Jamest is észrevettem a szobában. Az ágyam végében ültek.

"Hogy vagy hercegnő?"- Los kérdezte kedvesen. Sóhajtottam egyet és kinéztem az ablakon. 

"M....miért nem hagytatok egyedül? Miért kellett megmentenetek engem? Meg akarok halni! Ezen mit nem értetek? Huh!!? "- Mondtam teljesen össze törve,reszketve.


Los arcán láttam az aggódást,James pedig csak figyelt engem. Nem tudtam miért nem szólal meg. 

"James? Haragszol rám és emiatt nem beszélsz velem? Ha igen....akkor megértem. Buta dolgot tettem."- Lenéztem a kezemre....ahol a kötést láttam csak....potyogni kezdtek a könnyeim.- Azt akarom,hogy ne fájjon többé! James....k...kérek egy ölelést. - Nyújtózkodtam érte majd megöleltem szorosan.


"Nem lesz baj. Meg fogsz gyógyulni. És mindvégig itt leszünk neked. De van itt még valami. Anyudat felhívtam.....azonnal elindult.Nemsokára ideér. Csak ne kezdj el pánikolni,mert akkor még több ideig fognak bent tartani a kórházban. " - James elengedett mikor bejött a dokim.

"Elnézést de most kaptam egy fontos hírt amit közölnöm kell. De csak a lányra tartozik,fiúk megkérem önöket,hogy fáradjanak ki addig a váró terembe."

Los bólogatott,gyorsan adott egy puszit a homlokomra majd kiment.James nagy ölelést adott míg Kendall meg akart csókolni de mielőtt össze érhettek volna az ajkaink elfordítottam a fejem,így csak egy puszit adott az arcomra. Furcsállta de mégis mit képzelt? Engedem hogy megint együtt legyünk azok után hogy megcsalt a fő ellenségemmel? Majd talán álmában! 
Kendall megint szomorú arcot vágott de mindenféle unszolás nélkül ő is kiment végre. A doki nagyon komoly arcot vágott.Kezdtem megijedni.

"Mi a baj? Miért tetszett kiküldeni a barátaimat? -kérdeztem halkan,félve a választól. A doktor úr erre elmosolyodott majd leült az ágyam melletti székre és bele kezdett a mondandójába,

" Martina ez egy nagyon komoly dolog. Még a felnőtt párokat is megviseli néha. Ezért gondoltam,hogy jobb ha először neked újságolom el a nagy hírt. Remélem jól fogod viselni. Ami nem más mint az....hogy babát vársz. Gratulálok!"- és ekkor megfagyott körülöttem a világ. ÉN terhes lennék? Hahaha lehetetlen! Nem akartam elhinni. Rossz tréfa csak....de nem....ez a színtiszta valóság.....

"Hölgyem jól van? Kér egy pohár hideg vizet?" - azonnal próbált megnyugtatni,de hiába. 

Még csak tini vagyok!! De terhes.....egy pici baba van a pocakomban. Nehezemre esett elfogadni. Minden olyan abszurd volt. Egyik pillanatban még meg akartam halni és meg is próbáltam MAJD kiderül hogy egy apró kis baba növekszik bennem.Egy élet,akármennyire is apró.
Teljesen sokkban voltam. 

"T....terhes vagyok? Ez 100%-lék? De mi használtunk mindig védelmet! Nem lehetek terhes! Még túl korai lenne! Ott a suli is! Doktor úr,mondja hogy ez az egész csak egy rossz vicc és ha felkelek minden rendbe jön!..." -mondtam kétségbe esve.

A doki csak megrázta a fejét és engem nézett," Tudom hogy sokkolta önt ez a hír,de annyi féle megoldás van. Nem kell rögtön megijedni. Biztosra veszem hogy a barátai támogatni fogják. Nem lesz baj. "- mondta bátorítóan.

Viszont nekem csak egy dolgon járt az eszem...a baba apja csak Kendall lehet. Hogyan mondom el neki? Főleg hogy szakítottunk biztosra veszem,hallani sem akar a baba témáról
El kell akkor titkolnom előle? Mit fognak szólni Losék? Nem akarom én ezt az egészet....!!