(43.rész) Első ultrahang

Sziasztok!Tudom sok időbe telt megírni ezt a részt,de remélem nem haragszotok rám. Szép nyarat és jó olvasást. Ha tetszett a rész,hagyjatok kommentet. Köszönöm<3

Kendall szemszöge:

Éjszaka többször is fent voltam. Vagy én keltem fel egy álom közepén és vissza aludtam,vagy annyira forgolódott álmában a kincsem,hogy felkeltem én is. Egy dolog viszont biztos a mai nap szuper lesz. A telefonomban is beállítottam az értesítőt az ultra hangos vizsgálatról. Nagyon várom már!
Reggel már a hasamra sütött a nap.

Oldalra pillantva a fali órán láttam,hogy negyed 8 múlt. 10-kor van jelenésünk a dokinál. Hagytam még aludni,hamar el tud készülni. Így nincs gond. Felöltöztem rendes ruhába,rendbe tettem magam a fürdőben majd halkan lementem a konyhába,de szemben találtam magam Mrs. Wilsonnal.

"Jó reggelt!"-Köszöntem udvariasan. Elővettem egy poharat és csináltam magamnak kávét. Észre se vettem,hogy mindvégig figyelt csupán mikor hátra fordultam hogy felmenjek Martinához.

"Mentek ma valahova? Ha terveztél mára valamit azt mond le. Nem engedem el lázasan sehova."-Mondta szigorúan,teljesen jogosan. 

Nem tudtam mit mondjak. Így mondtam azt ami elsőre eszembe jutott," Pedig muszáj lesz a baba miatt."- Ha előre tudom hogy ez lesz,csöndben maradtam volna!

"Anyu...kaphatok málnás teát?"-Becsoszogott az alvós papucsában,kócos hajjal a szívem. Ha engem kérdezel irtó aranyos volt. A pici szürke rövid nadrágja volt rajta az én kék mintás toppommal ami kicsit nagy rá és a térdéig ér,de imádja mert tőlem van és szerinte Kendall illatú amitől jobban alszik.

"Kaphatsz de megmagyarázná vala melyikőtök nekem,hogy miért hazudtatok nekem?! Kicsim 18 lettél csak de máris terhes vagy? Mikor akartad elmondani ezt nekem? Mindent elmondasz de pont ezt titkolod el előlem? Hogy unokám lesz? Ez..."- Nézett ránk ledöbbenve. Megértem,én sem tudnám helyesen kezelni a dolgot ha kiderülne a tini lányomról hogy terhes.

"Anyu sajnálom. Úgyis el akarom vetetni. Ezt még Kendall sem tudja."-Kezdtem szorongva érezni magamat teljesen. Nagyon feszült volt a hangulat kora reggel a konyhában.Rosszabb lett mikor meghallottam ezt.

"Picim azt nem teheted!!Megbeszéltük hogy megtartjuk a babát! Én már nagyon vártam ezt a vizsgálatot. Kérlek...tartsuk meg! Bármit megkapsz majd. Ígérem! Csak adj egy esélyt nekünk. Kettőnknek. Megtudjuk csinálni. Itt vannak a szüleid,az anyukám. A srácok. Mindenki. Támogatni fognak minket,anyud is jól fogadta a hírt hiszen még életben vagyok."-Halkan nevetni kezdtünk." Mit mondasz megcsináljuk?Együtt."- A kezeimet a derekán pihentetve kérdeztem ahogy közel húztam magamhoz. Kénytelen volt felnézni rám. Mire elmosolyodott,ezt szeretem benne igazán. A mosolygós mindig vidám lányt. 

"Benne vagyok de kérem a teám."-Durcizott halkan,tudom jól hogy simán végig aludt volna egy napot,pár órával is megelégedett volna de sajnos fel kellett kelnie korán.Nem volt szívem ezt tenni,viszont a dokihoz csak mára van időpontunk és el kell mennünk.

"Amint hazaértetek leülünk ezt megbeszélni. Ez így nincs rendjén hogy egy ekkora komoly dolgot eltitkoltok előlem.Mindkettőtökben hatalmasat csalódtam"-Kapott Martina egy szigorú pillantást majd az anyuja elment dolgozni. Rögtön egymásra tévedt a tekintetünk. 

Van az a pillanat mielőtt leszakad az ég,minden csendes lesz és elsötétül az ég. Na pont ezt láttam ahogy rám nézett a szép szemeivel.Szemeiben gyűlnek a könnyek és nagyot pislogva legördültek az arcán.

"Sajnálom hogy ilyen borzalmas lány vagyok. Sajnálom..."-Tört ki a pici lelkéből egyszerre a lelki ismeret furdalás meg a fájdalom.Hirtelen döntve odamentem hozzá hogy megöleljem. Átkaroltam a derekát és szorosan magamhoz öleltem. 

"Nem vagy az,te is tudod. Ne mond ezt."

"De az vagyok! Hallottad anyumat. Gyere menjünk. Nem vagyok éhes."- Nyúlt a kocsi kulcsért és belebújt a szandáljába. Én csak figyeltem de nem mozdultam. 

"Kendall menni kell. Ne most akarj megtanítani nekem egy fontos leckét."-Forgattam a szemem ahogy próbáltam komoly maradni. De ez lehetetlen Kendallt ismerve.Mindig elmosolyodok ha összeráncolja a homlokát és vicces arcot vág.

"Jó figyelek."-Ültem le a konyha pulthoz nem teljesen ébren.

"Nagyszerű csajszi vagy,imádlak ráadásul babánk lesz. Mondjam még tovább? Összedobok valamit neked útközbenre."- Csináltam neki egy szendvicset meg teát. Betettem egy táskába és megfogtam a kezét. " Mehetünk. A vitaminokat is eltettem. Útközben beveszed rendben? Fél óra az út a kórházig."- Pusziltam meg a homlokát.

"Én csak....félek. Mi lesz ha rossz anya leszek? Vagy ha beteg lesz a pici? Mit fogok akkor csinálni?"- Mondtam őszintén Kendallre nézve.

"Mindketten tudjuk hogy nagyszerű anyuka leszel és nem lesz baja a picinek ha szeded a vitaminokat.Nyomás nehogy elkéssünk."- Toltam kifele az ajtón óvatosan. Bezártuk az ajtót és beszálltunk a kocsimba.

"Övet bekapcsolni. Itt a reggelid. Jó étvágyat!"- Oda hajoltam és megcsókoltam. Elvette tőlem és enni kezdett. Ezen meglepődtem,de örültem neki hogy végre nem kell bíztatni abban hogy egyen. Pár piros lámpa és 5 forduló után leparkoltunk. Oldalra nézve láttam,hogy Martina izgul és meg van rémülve. A kezével babrálta a pólójának a szélét.

"Picim menni kell. Itt vagyunk. Gyere,szerintem te is örülni fogsz mikor látjuk majd a babát."- Elmosolyodtam nagyon. Kiszálltunk,becsuktam az ajtót lezárva a kocsit bementünk. A recepción bejelentkeztünk és leültünk várni. A kicsim az ölembe ült és a hasa köré tette a kezeimet. Hátra dőlve nekem.

"Már csak pár perc. Ez olyan hihetetlen."- Ábrándoztam boldogan. Annyiszor képzeltem már el,hogy hogyan lesz ez a mai nap.

"Martina Wilson?"- Jött ki egy fiatal nővér az ultra hangos szobából. Martina elbambult de én jelentkeztem,hogy itt vagyunk. Ránk mosolygott kedvesen és bementünk.

"Első baba?"- Kérdezte ahogy kezet mosott és leült a géphez. Martina nem engedte el a kezem. Odahajoltam hozzá," Babám engedd el a kezem,csak feküdj le az ágyra és fogni fogom a kezed utána. Ígérem. Ne félj picim."- Öleltem meg. A doktor nő türelmesen végig nézte a jelenetet.

"Igen első. És fél ettől az egésztől."- Vittem oda az ágyhoz és lefektettem az ágyra.

"Semmi gond nem lesz. Martina nyugodj meg. Itt lesz mindvégig a barátod. Nem kell félni. Húzd fel a pólód úgy. Jól csinálod."- Kendall megfogta a kezemet és simogatta a homlokom. Olyan furcsa és kellemetlen érzés volt ott feküdni és várni.

"Nézzétek csak itt van. Ott van,a kicsi teste meg a feje. Rendben van a pici.Még nem tudjuk megnézni hogy fiú vagy esetleg kislány de a szívverését megtudjuk hallgatni. Meghallgassuk?"- Mosolygott.

"Igen!"- Mondtam könnyezve. Kendallre néztem és láttam hogy ő is elérzékenyült rendesen. De azt a mosolyt látni,mindennél jobb volt.Ott és abban a pillanatban megnyugodtam. Tudtam minden rendben lesz.

"Halljuk."-Bólintott igent Kendall.És akkor megtörtént a csoda. Hallottunk egy lassú de erős szívdobogást.
Sírni kezdtem.

"Ó babám ne sírj nincs semmi baj."- Aggódott nagyon. Tele puszilta az arcomat.

"Csak...én csak boldog vagyok.Jól vagyok."- Bújtam oda a homlokához hogy összeérintsük egymásét.

"A mi picink."-Suttogta. A doktor nő kinyomtatta az ultra hangos képeket és letörölte Martina hasát.

"A következő időpont 1 hónap múlva lesz.Addig szedd rendesen a vitaminokat és egyél rendesen. Sok gyümölcs meg ilyenek.De kaptok egy csomagot ebben mindenről írva van. Olvassátok el,nézzétek át és ha bármi kérdésetek van hívjatok. Szívesen állok a rendelkezésetekre ha bármi van. Örültem nektek,további szép napot."- Köszönt el tőlünk.

"Túl éltem."- Nevettem halkan.Odabújva Kendallhez miután kimentünk a váróba.

"Büszke vagyok rád nagyon.Ügyes voltál. Ezért elmegyünk fagyizni,bármennyit ehetsz." -Ölelt át a derekamnál. A fejemet a vállára hajtottam.

"De anyu..."- Torpant meg hirtelen. Megfogtam lágyan az arcát.

"Anyud megfog nyugodni.Amint meglátja a képeket.Bízz bennem. Nem lesz semmi baj.Most viszont élvezzük ki ezt a pillanatot."- Felemeltem és körbeperdítettem. Legjobb nap valaha.