2014. augusztus 31., vasárnap

(26.rész) Mit tettél?!

Tudom sokan olvassátok,de ha tetszett,a rész végén szavazzatok kérlek ;) Hátha könnyebben írodnak majd a részek <3 Pusziii <3

Los és én Kendall kocsijánál vártunk. Logan a sajátjában ült és várta Ashleyt aki visszament az életbevágóan fontos szájfényéért. Én csak forgattam a szemem rajta. Lossal találkozott a tekintetünk és elkezdtünk röhögni majd átölelt a vállamnál. Fáradt voltam,a fejemet a vállára hajtottam és így néztük tovább a suli kapuját,hogy mikor jönnek már. Majd 10 perc elteltével mind egyszerre jöttek ki. Megkönnyebbülten felsóhajtottam. Los adott egy puszit a homlokomra majd elállt a kocsitól így Kendall rögtön egy csókkal üdvözölt. Beültünk a kocsiba és elmentünk hozzám. 

James egész kocsiút alatt szótlan volt. Még azon is morgolódott,hogy Kendall más zenét akart hallgatni mint ő és ezen folyt a vita mind addig míg Lossal meg nem untuk és kikapcsoltuk inkább a rádiót. Néha elviselhetetlenek! De imádjuk őket.
Haza érve Kendall leparkolt a házunk elé,Logan pedig mögénk. Kendall lezárta a kocsit miután kiszálltunk és átölelt a derekamnál fogva,de amint ezt James meglátta,közbe avatkozott és megfogta a kezem és elhúzott Kendalltől. Nem értettem. Elgondolkodtam,alig vagyok a srácokkal mióta Kendallel ugye együtt vagyunk. Csak hiányzom nekik és így tudatják velem. - Gondoltam.

"James ha bementünk beszélnem kell veled!"- Motyogta Kendall feszülten mivel nem ő ölelt meg engem hanem James. Nagyon zavarta ez őt....látszott. Az egy dolog hogy a kocsiban ezt játszották,de egy biztos,itthon nem fogják folytatni. Különben nem jönnek be. Beengedtem a többieket kivéve Jamest és Kendallt.

"Én is kíváncsi lennék rá miről kell vele beszélned. Egész idefele dühöngtetek! Mi olyan nagy dolog amin ennyire összevesztetek? Őszintén!"- Elhúztam a kezem Jamestől és megálltam előttük keresztbe font karral., " Na? Hallgatlak titeket. Csupa fül vagyok. " 

"Valami amiről nem kell tudnod. Bemegyünk?"- Megcsókolt hosszan. A csók után kinyitottam a szemem és minden dühöm elszállt. Hogy mondhatsz nemet azoknak a szemeknek?? 

"Felejtsétek el ami történt és ne piszkáljátok vele egymást a kedvemért. Oké?" - Néztem cukin mindkettőjükre mire ők elmosolyodtak és megöleltek egyszerre.

"Tényleg bocsi!"- Mondta James kedvesen.
"Én rám se haragudj. Nem lesz többet vita."- Átölelt engem és adott még egy csókot majd mi is bementünk. Los már a kanapén ült és végig nézte a fele DvD-s dobozt a többi meg körülötte hevert. Elnevettem magam.

"Los! Ma csak két filmet tudunk megnézni. Kettőt válassz ki! Anyuék este már itthon lesznek."- Levettem a cipőm és beljebb mentem. Logan és Ashley a konyhában csinált popcornt. Én pedig felkérezkedtem a mosdóba gyorsan.
Kendall leült Los mellé és ő is segített filmet választani. 

Mikor leértem mind a nappaliban voltak és rám vártak,hogy elkezdjük a filmet. Mivel Kendall beült a kupac közepére,át kellett kelnem egy földön fekvő Loson és James lábán mire Kendall ölébe tudtam ülni. Los még párnát is kapott a fejére mert megdobtam. "Hééé!! Ez nem volt fair! Kérsz vissza egyet?"- Mondta huncut mosollyal. 

"Nincs párna csata!!" -Állítottam le Lost mielőtt még eldobta volna. Duzzogni kezdett és a párnát a mellkasához szorítva nézte a filmet. A választás a Szerelem Kölcsönbe című filmre esett.
Egy éppen jegyben járó párról szól akiknek pár hét múlva lesz az esküvőjük,de a férj a születésnapi buliján furcsa dolog történik. Mivel a volt barátnője karjában köt ki. A haverjai pedig figyelmeztetik hogy ha ez kiderül akkor veszélyben a házassága. Választania kell egy régi barátság és a szerelem között.
Nagyon megtetszett a film,de bealudtam a közepénél.....és csak a nagy veszekedésre keltem fel. Los ölében voltam,Kendall pedig a falnak volt nyomva egy nagyon mérges James által.

"Mondtam,hogy mond el neki!! A francba is! Ő a Barátnőd!!! Nincs vér a pucádban vagy mi? Bezzeg ahhoz volt merszed,hogy smárolj Ashleyvel mi !!???"- Behúzott egyet Kendallnek aki így a földre zuhant fél-ájultan. 
Oda akartam menni de Los nem engedte.Félt,hogy közéjük kerülök és bajom lesz.  Logan kérdőn nézett Ashleyre.

"Miért néztek rám? Kendall smárolt le!! Tehetek én róla??"-magyarázott Ash. Logan meg hitt neki...

De még tartoztam valamivel,valakinek. Kibújtam Los fogása alól és visszamentem Kendallhez és adtam neki egy pofont." Ezt a smacizásért kaptad! És köztünk mindennek vége! Tűnj el a házamból!!! Nem hallod?" - ordítottam zokogva és nyeltem a könnyeim.....a szobában megfagyott az élet....


( Ennyi lett volna :) Bocsi a végződésért ;) de várnotok kell hogy miként folytatódik :D ) 







1 megjegyzés: