2015. december 31., csütörtök

(61.rész) Karácsonyi készülődés /2.rész

Boldog Új Évet és utólag is Boldog Karácsonyt kívánok nektek!!:) Megjött az új rész,mint szokásosan 3 komment után teszem fel a következőt. Közel 17ezernél (olvasó) járunk!! 


Kendall szemszöge:

Másnap reggel álmosan keltem fel a kanapéról Lindsey mellett. Ugyanis osztozkodnunk kellett rajta. Fentről hallottam Lili kétségbe esett sírását ami ritka. Mivel akkor vált át kétségbe esős sírásba ha már egy jó ideje és nem veszi fel őt senki. Felmentem a szobánkba és megtaláltam a baj forrását. Lili kidobta a cumiját az ágyból és még kicsi ahhoz,hogy fel álljon és érte nyúljon.

"Hát miért pityeregsz ennyire hercegnőm?Apu itt van,viszont anyu még alszik...pedig már 9 óra elmúlt. Érdekes.Mit szólsz hozzá felkeltsük?"-Jól eltársalogtam Lilivel amíg próbáltuk felkelteni Martinát. De semmi. Mintha totál kiütötte magát rendesen. "Akkor csak aludj.Vigyázok Lilire."-Megpusziltam a homlokát és lementem a konyhába."Anya ne teríts 4 személynek,csak mi hárman eszünk. Martina álom kóros. Nem tudtam vele mit kezdeni."-Vontam meg a vállam. Legalább addig sem féltékenykedik vagy bármi hasonló. Hogy őszinte legyek,elhanyagolja magát mostanában és nincs kedve semmihez sem. Nekem pedig ez nem tetszik.

"Tényleg,tegnap altatót vett be. Lehet attól van.Akkor nélküle reggelizünk. Hozd Lilit,itt az etetőszéke"-Mondta anyum és betette Lilit a sok takaróval együtt. Ugyanis a kis hercegnő reggel nagyon fázós és ha fázik akkor nyöszörög."Kényelmes így babóm?Igen,kapod a hamit."- Simogattam meg az arcát óvatosan. Még kicsit álmos volt árgus szemekkel nézett körbe. Váratlanul ért ami ez után történt. "Szabad? Adhatom én a reggelit neki?"-Ült le mellém Lindsey,és amíg az egyik lábát át tette a padon addig a vállamra támaszkodott." Olyan kis cukorborsó! Nagyon aranyos kislány."-Mondta aranyosan mosolyogva én pedig nem tudtam hova tenni a dolgot. Lindsey megszerette lassan Lilit és tiszteletre méltóan viselkedett mikor vele volt. Nem tagadhatom le azt a tényt,hogy mikor Lindsey volt nekem a nagy Ő,sokszor eljátszottam a gondolattal hogy milyen lenne ha kisbabánk születne.Tudom jól,hogy csal a külseje de imádja a piciket. De ez a fejezet már elmúlt az életemből. Úgyhogy megadtam neki az esélyt," Persze de álomkóros ilyenkor szóval számolj rá bő 20 percet mire megeszi a tejbepapiját."-Nevetnem kellett mert tényleg nem vicceltem,de majd meglátja ezt ő is!


"Ú köszi! Na lássunk hozzá kismanó hamm!"- Utánozta a hangot mintha ő is enne és Lili fintorogva kinyitotta picire a száját és szószerint a kiskanál végéről egy kis borsó szemnyit nyalt le. Lindsey vissza tartotta a nevetését ami nehézkes volt mert tudtam min nevet és én szakadtam a nevetéstől már."Kendall ez komoly?"-Kuncogott nagyon."Haláli a kiscsaj.Lassabban eszik mint bárki más!Nyugtass meg ha tápszert kap azzal gyorsabban végez!-rázta a fejét és Lilit figyelte. "Van még kismanó bőven. Megint hamm.Úgy bizony. Ügyesen eszel."-Biztatta Lilit aki nagyokat ásítozott közben

Martina szemszöge:

 "Jó reggelt."-Lejöttem pizsiben és papucsban.Kendall megkapta a reggeli csókját és leültem az asztalhoz "Lindsey? Ki engedte meg hogy megetesd Lilit? Az az én dolgom." Nem volt jó nézni hogy elég volt sokáig aludnom és máris átvette a szerepemet. "Kérlek szépen a pasid engedte meg mert te még nagyban aludtál,Lili viszont éhes volt már nagyon. Oda figyelhetnél egy kicsit jobban arra hogy mikor kelsz fel. Különben minek akarsz anya lenni. Semmi értelme nincs."-Lili kapott egy újabb kanálnyi reggelit. Kicsit gügyögött utánna fogatlan mosollyal. "Ó a kismanó milyen szépen tud mosolyogni. "Dicsérte Lindsey nagyon. "Nincs semmi mondani valód ezzel kapcsolatban Kendall?"-Tudta jól ha a rendes nevét használom akkor mérges vagyok.

"Baby! Lindseynek igaza van,Lili reggel megállás nélkül sírt mert fel se ébredtél arra,hogy kiejtette a cumiját az ágyból.Ezek után ne hibáztasd őt,semmi rosszat nem tett.Sőt,önként jelentkezett rá hogy megetesse Lilit. Ki sem néznéd belőle mi?"-Kaptam az arcomba a hideg vizet.Hogy mondhat ilyet?Ha jól tudom mi még együtt vagyunk!! "És tudja is etetni?"-Piszkálódtam direkt. Mire Lindsey megrúgott az asztal alatt. "Áú!!"-Kapott egy mérges pillantást.Ha Kendallnek még nem tűnt fel,ki nem állhatom ezt a csajt."Lili szeret engem,fogadd el.Látod milyen ügyesen eszik?"-Lili evett újra egy kanálnyit a reggelijéből. Totál feleslegesen mentem le.Az a kicsi étvágyam is ami volt,csak úgy elmúlt. Fogtam a narancslét,öntöttem magamnak és felmentem a szobánkba. Átöltöztem gyorsan és rendbe tettem a hajamat. Ha ez nem indítja be Kendall fantáziáját akkor semmi sem! Viszont vártam délutánig míg fel nem jött megnézni,hogy mi bajom van. Addig tévéztem.Kopogtak az ajtón majd kinyílt és Kendall dugta be a fejét.Elnevettem magam mert manó sapiban volt és pizsiben." A manód jött megkérdezni,hogy hogy vagy."-Vigyorodott el majd bejött a szobába becsukva maga mögött az ajtót.

"Hú de szexi itt valaki.Ezt most vegyük le szépen."-Az ölébe ültem,levettem róla a sapiját és a szoba másik felébe dobtam."Mondja ezt az akin alig van ruha.Kínozni akarsz?Őrült dögös ez a ruci!"-Harapdálta az ajkát.Pont ezt akartam elérni! Hogy akarjon! Onnantól kezdve Lindsey semmit nem tehet. Magamra húztam az ágyban."Csak a tied vagyok manóm.Hiányoztam?"-Mondtam sejtelmesen és végig húztam az ujjamat a mellkasán.Mire beszívta  levegőt és megfeszült a mellkasa. Nála ez csupán annak a jele,hogy türtőzteti magát. "Fogalmad sincs mennyire.Nem hiába vagy a csajom,ilyen teste senkinek nincs!"-Forró puszikat nyomott a nyakamra.A keze közben a hátamat simogatta.
Hülyéskednék ha azt mondanám nem esett jól. Ez annál több volt.Végre kettesben lehettünk,gyerek és szülők nélkül csak mi ketten. Kell ennél több? Nem hiszem! "Lefekszünk? Lindsey úgyse jön be.Az ajtó meg be van csukva és nézz rám."-Bevetettem mindent csak hogy tutira összejöjjön. Együttlét nélkül a párkapcsolat egyhangú és unalmas.Meg azt sem szeretném ha rám unna és megcsalna. 

"Még szép hogy igen babym."Adott egy nyelves csókot én pedig már a mennyekben jártam tőle. Elképesztően jól csókol. Elkalandozott a gondolatom.Vissza adtam neki erősebben a csókot ami ahhoz vezetett hogy jó fél óra elteltével izzadtan,
lihegve feküdtünk a takaró alatt fülig érő vigyorral.
Kitakaróztam és Kendall mellkasára feküdtem. Még a szívverését is hallani lehetett. Olyan jó volt hallgatni,mint egy szép zenét.

"Még mindig bomba vagy az ágyban. Nem semmi. És.- Nyílt az ajtó hirtelen és Lindsey eljátszotta a meglepettet. Hogy lehet ennyire aljas?? "Ó szíveim,ha tudtam volna hogy ez tart össze titeket. Feleslegesen aggódom itten." Magamra húztam a takarót és így nem látszott ki mindenem. Felültem de nem találtam a nyakláncomat. "Nincs meg a nyakláncom,a mamitól kaptam!"-Estem kétségbe hirtelen. Végig tapogattam a lepedőt de semmi.Ijedten néztem Kendallre. "Lindsey kifele.Menj le segíteni anyunak vacsit csinálni."-Kezdett mérges lenni. Addigra felöltöztem és megnéztem az ágy alatt és ott volt a nyakláncom. Felvettem és Kendallt néztem. Lindsey sarkon fordult és lement. 

Kendalltől kaptam egy lágy csókot."Menj le te is segíteni anyumnak."-Mosolygott rám. "De Lindsey..." Be se kellett fejeznem a mondatot mert tudta mit mondanék."Ez lesz az első karácsonyunk és tökéletes lesz.Lili is várja már habár fogalma sincs róla milyen is egy karácsony."A kezébe kapaszkodtam. A két kezével az arcomat fogta és homlok puszit kaptam."Mindjárt megyek csak összekészülök."-Megszorítottam a kezét mire ő is az enyémet.

Este vacsora után: 


Mind a nappaliban ültünk.Lindsey Kendall anyukája mellett,Lili Kathy ölében volt én pedig Kendallében.Jó pár karácsonyi dalt elénekeltünk.Kathy szólalt meg elsőnek."Boldog Karácsonyt mindenkinek. Kendall te jössz."- Adta át a szót Kendallnek. Furcsálltam hogy elengedett és felállt.Kivett valamit a zsebéből majd ráeszméltem mi is folyik itt mikor letérdelt előttem."Kicsim hozzám jössz feleségül?"-Várakozó tekintettel nézett rám.
i loove this edition kendall schmidt gif

Kathyre néztem eltakarva a számat. Nem hittem el,hogy ez megtörténik.Könnybe lábadt a szemem de sikerült egy halk igent kimondanom. Kendall az ujjamra húzta a gyűrűt ami elképesztően gyönyörű volt majd megcsókolt.

Lili kapott pár aranyos pulcsit és egy rénszarvasos fül melegítőt. Kathy kapott kettőnktől egy pólót amire az volt írva " A világ legjobb nagyija❤" Lindsey pedig fülbevalót és csokit kapott.Mindenki boldog volt látszólag. De amint éjfél felé haladt az idő,kicsit megváltozott a felállás. Lili édesen szuszogott az ágyában,Kathy mosogatott mi pedig próbáltuk a becsípett Lindseyt ágyba fektetni. "Naaa hé kérek még!! Kendaaaaall tegyél lee légysziii!"- Kendall a vállára vette,hogy feltudjuk vinni a vendég szobába. Nyitottam az ajtót,majd letette szépen Lindseyt az ágyra és betakarta." Aludj mostmár,szép álmokat. Reggel majd jövök."-Kapott egy puszit Lindsey majd az arcára mutatott,ezért még kapott párat Kendalltől aki mosolygott nagyon. "Jóéjt"-Motyogta álmosan Lindsey majd elaludt hirtelen. Kendall átkarolt a derekamnál és bementünk a saját szobánkba. Nem bírtam ki hogy ne kérdezzek rá. "Manó? Miért mondtad neki hogy szép álmokat és még puszit is kapott?"- Ásitoztam."Figyelj régen úgy szerettem őt mint ahogyan most téged szeretlek. Vigyázok rá még akkor is ha szakitottunk. Téged is mindentől megóvlak,ez neki is jár. Ne legyél olyan szigorú vele és rendes lesz veled. Ő valamiért ilyen. "-Bújtunk be az ágyba. Lekapcsoltuk a lámpákat."Szép álmokat az én mennyasszonyomnak."-Imádta hogy ezt kimondhatta,lehetett hallani. "Neked is én nemsokára férjem"-Furcsa volt kimondani,de azt hiszem meg tudom ezt szokni.

2015. december 22., kedd

(60.rész) Karácsonyi készülődés /1.rész

Itt a karácsonyi rész első fele amint ígértem.Szerint izgalmas és aranyos is egyben. Úgyhogy remélem nektek is tetszeni fog. A második részt 23.án este teszem fel várhatóan vagy ünnepek után 28.a körül.
Ui. 3 komment után teszem fel az új részt <3
Ó és csak egy kis köszönet a 16ezer olvasóért! 


Martina szemszöge:

Még csak 3 napja van itt Lindsey máris minden rumlis volt kivéve Lili játszós szobáját,mivel megtiltottuk neki hogy bemenjen oda. Ebéd után volt már. Lili a nappaliban feküdt a játszós takaróján Kendallel. Egymásra vigyorogtak. Tiszta apja lánya."Hol van az én kicsi bogaram?Na hol van?"- Takarta el a saját szemét kukucskálósat játszva,mire Lili válaszul megfogta a fülét és sikongatott csak."Babám engedd edd el,ez fáj apucinak!"-Húzta le a füléről a kicsi kezét. 
"Szívem,fent leszek beteszek egy mosást. Kell neked kimosnom valamit?"- A lépcsőről szóltam le neki."Ömm..igen a gatyámat a feketét. Ott van a szekrényen. Köszi kicsim!" -Vissza hasalt a takaróra és megpuszilta az 1 hónapos kislányunkat. Ma Kendall öltöztette fel,kis masnis hajpántot is kapott a kis szőkés barna hajára. A rózsaszín baba nadrág és a fehér póló szett amin kis állatkák voltak teljesen elvarázsolt. El kell ismernem,lenyűgözött Kendall. Hiszen olyan ruhákat válogatott össze amiket én sose tettem eddig,mégis írtó aranyosan néztek ki Lilin.Persze nem szabad figyelmen kívűl hagyni a kis zokniját amit Kendall választott. Szürke alapon,tele volt gyümölcsökkel. Mostmár értem Lili miért ilyen mosolygós ma. Kiválogattam a színes ruhákat és a baba ruhákat majd tettem a mosógépbe a mosószert meg öblítőt aminek kamilla illata van. Kendall imádja,szerinte Lili illatára hasonlít mert olyan babás.Nem tudom,nekem csak egy illat. Éppen zártam volna le a mosógép tetejét mikor bejött Lindsey a fürdőszobába.

"Bocsesz,ezt is tedd még bele."-Nem is hagyta hogy bármit is mondjak vagy ellenkezzek egyszerűen csak belenyomta a ruháink közé a koszos futó cipőjét.Kikerekedett szemekkel néztem rá. "Normális vagy te? Lili ruháit mosom! Nem a te saras cipőcskédet."-Dühös lettem és kitoltam a fürdőszobából. "Ha már elviselem hogy itt laksz,figyelj egy kicsit oda arra amit teszel. Lili még csak 3 hetes. Ha miattad beteg lesz akkor esküszöm hogy neked annyi!-Mondtam idegesen,de Kendall jött fel a lépcsőn Lilivel az oldalán. "Hé hé csajok! Elég legyen. Mi történt?!" - Kettőnk között járt a tekintete.
"A drága barátnőd letámadott. Kicsit feszült pedig nem is csináltam semmit. Higgy nekem."-Mondta álszenten rebegtetve a szempilláit. Ó istenem,ments meg.Ennyire nem hazudhat jól.Kendall azután rám nézett figyelve az arcomat,hogy mennyi igaz abból amit most elmondott az ex csaja. "Lindsey ne hazudozz.Akkor is folyton hazudoztál mikor te csaltál meg engem a volt pasiddal."-Állt ki mellettem Kendall ami jelen helyzetben iszonyatosan jó volt. Mivel végig nézhettem ahogy vörösödik a feje.Minden pénzt megért!

"Bele tette a futó cipőjét a mosásba Lili ruhái közé,emiatt lettem ideges. Amúgy is mióta mossa bárki is az edző cipőjét a mosógépben??" -Védtem az igazamat Lindseyre nézve."Lindsey menj le kérlek. És figyelj oda jobban. A kislányom miatt vigyáznod kell a dolgokra. Rendben?"- Kendall próbálta észhez téríteni az ex csaját szerintem sikertelenül Nem ért az érvekből semmit sem."Jó ok!!"- Megsértődve ment le. Rögtön odabújtam Kendallhez,"Köszönöm manóm"-Súgtam halkan. Lili elvigyorodott. "Mi újság vigyori hercegnő hmm? Mondd csak.Egész nap vigyorogsz."- Kendall adott egy csókot én pedig  viszonoztam azt.Hiányzott az ajka és ő maga is." Tudom,hogy zavar de bírd ki. Nem sokáig lesz már itt. Pár napig maximum. Holnap pedig karácsony amit annyira szeretsz. Megveszem ma a fát Lilivel meg anyuval és este pedig ameddig Lilit fürdeted kidíszítek Lindseyvel mindent.Minden kész lesz. Akkor itthon hagyhatlak?- Tisztában voltam vele mekkora dolgot is kért tőlem,én pedig nem akartam olyat megígérni neki amit úgysem bírnék betartani ezért megráztam a fejemet nemlegesen. Mire oldalra döntötte a fejét aranyosan. "Ez esetben csak ígérd meg hogy vissza fogod magad még ha teljesen igazad is van,mert Lindsey teljesen kibírhatatlan."-Félre söpörte az arcomból a kósza tincset és betűrte a fülem mögé."Ügyes legyél, szeretlek." - Kaptam egy lágy csókot,amitől annyira szeretve éreztem magamat."Este folytatjuk. De muszáj felöltöztetnem Lilit és indulunk is. Most kapott ennit,mire hazaérünk pont éhes lesz. A baba táskában minden megvan?"- Ment be a szobánkba és elővette Lili téli kabátját meg a sapiját,kesztyűjét. Lilit pedig leültette az ágyra a párnáknak támasztva amíg össze szedte a dolgokat amik kellenek még ezen kívül. Annyira szeretem,hogy ilyen önállóan teszi a dolgokat,nem kell megkérnem rá vagy ilyesmi. Ha látja hogy nagyon megviselt vagyok a nap végén,átveszi tőlem Lilit és ő altatja el helyettem. Annyira jó apa lett belőle. Az én kis hősöm.Elmosolyodtam.

"Igen,minden benne van.Siessetek majd haza rendben?Kizárt,hogy kibírok ezzel a boszorkánnyal több pár órát."- Mondtam a falnak dőlve. De most komolyan,ki bírna megmaradni nyugodtan ha tudná hogy a pasijának az ex csajával kell együtt laknia egy-két hétig. Hát én biztos nem."Picim sietünk,de a plázában még meg kell vennem egy titkos ajándékot valakinek. Talán egy órával többet leszünk a plázában."-Emelte fel a kezét védve magát egy cuki mosollyal. "Rendben,de csak mert aranyosan mondtad."- Bújtam oda hozzá jobb oldalról mikor öltöztette Lilit az ágynál. Imádok hozzá bújni,nem tudom megunni! "Lili vigyázni fog rám.Ne félj, igaz kismanóm?"- Nyomott egy puszit Lili arcára mire ő felsikoltott a baba hangján."Látod? Ő is így látja."- Nevetni kezdtünk mindketten. . "Menjetek viszont,anyud már biztos lent vár kabátban. Ne várasd meg. Addig kicsit rendet rakok amíg vásároltok.Lili miatt muszáj a padlót felmosnom,most már kezd kúszni mászni mindenfele."- Próbáltam lefelé terelgetni Kendallt. Különben sosem indulnak el,és még később érnek haza. Azt pedig nem akartam. Negyed óra noszogatás után,sikerült végre elindulniuk. Becsuktam a bejárati ajtót és körbe néztem a lakásban. A nappali kész káosz volt.Nagyot sóhajtottam mire Lindsey lehuppant a kanapéra,feltette a lábát a kávézó asztalra és elkezdett tévét nézni,chipset ropogtatva.

"Khmm!Nem lenne kedved takarítani egy kicsit? Ugyanis mindenhol a te szennyesed,szemeted van!-Borultam ki egy kicsit. Amiről Kendall nem tud az nem fáj neki. Végül is nem teljesen szegtem meg a kérését."Ó most hogy elment az urad,máris kinyílt a szád? Egyelek meg drágám. És jól mondod,nincs kedvem feltakarítani. De szerintem nem is kell,úgyis rendet teszel helyettem is. Feleslegesen nem pattogok csak mert te kérted!"- Válaszolt flegmán én pedig betudtam volna verni a képét. "Jól van,rendben.De vacsit se kapsz és alhatsz a kemény kanapén!Mind ezt magadnak köszönheted és ne árulj be Kendallnek! Úgyis nekem fog hinni mindig nem neked. Nem jutott még el a kis diónyi agyacskádig vagy túl vastag a sminked ahhoz?"- Szóltam vissza feldúltan.Össze szedtem Lindsey szennyesét és rátettem a bőröndje tetejére az egész kupacnyi mosatlan ruhát. Már csak a szemetet kell össze szednem és lassan kész is a rend.De mikor kihoztam a porszívót a szekrényből,
csak pohár csörgést hallottam és káromkodást. Mindenre felkészülve bementem a nappaliba. Lindsey sikeresen kiöntötte a literes kólát a szőnyegre. Fáradtan ránéztem," Ugye csak szívatsz engem."- Forgattam a szemem rajta."Nem,bocsi! Hamar fel tudod takarítani nem nagy munka. És most kérlek halkabban mert kezdődik a kedvenc sorozatom!"- Befészkelte magát a kanapéra a takarómmal együtt. Nálam pedig betelt a pohár. Nem takarítottam fel a foltot a szőnyegről. Majd szépen ő felfogja ha Kendallék vissza érnek. Rám úgysem figyel.Elvettem tehát a távirányítót és keresztbe font karral vártam.

Kendall szemszöge:

Minden a tervek szerint haladt. A karácsony fát megvettük,betettük a csomag tartóba majd bementünk a plázába az ékszeres boltba. Előre már megrendeltem a két gyűrűt,ki is volt fizetve már csak érte kellett mennem. Gondoltam elég,ha utolsó előtti nap megyek érte,addig se veszik el otthon még véletlenül sem. Lilit kint hagytam anyuval a kocsiban és bementem az ékszer boltba."Jónapot! A két gyűrűért jöttem,Melissa Wilson néven volt megrendelve."- Mondtam a pult mögött álló hölgynek aki mosolygott majd hozta is a kis dobozt. "Tessék és sok boldogságot!"- Gratulált nekünk.
Megköszöntem és kimentem a parkolóba a kocsihoz,beszálltam Lili mellé a kocsiba és anyu hazavitt minket. Egész hazafelé úton motyogott valamit a kisangyalka. Habár egy mukkot sem értettem meg belőle,de nagyon mondta egyem meg. Hamar hazaértünk és kivettem Lilit a baba ülésből. "Holnap megkérem anyu kezét képzeld csak.Örülni fog neki? Mit gondolsz."- Nyomtam egy nagy puszit az arcára mire bele kapaszkodott az arcomba aranyosan. Ő is puszit akart adni nekem. "Ha te így örülsz,mit fog szólni anya hozzá hm?" Az ilyen apró kis pillanatokért éri meg élni. Imádom a kis apróságomat.


"És onnantól kezdve senki nem választ el kettőtöket."- Anyu kivette a fát és beállította a garázsba. Majd a gyűrűs zacskót a kezembe adta." Tessék,de nagyon vigyázz rá. Lindsey nem tudhat róla."- Figyelmeztetett. Azonban nem gondoltam arra,hogy amint nyílik az ajtó lerohan a Picim azt mondva, "Óó muti!!! Mit vettél?"-Kíváncsiskodott és próbálta megkaparintani a zacskót,de a hátam mögé tettem." Bocsi baby. Ez titok holnap estig. De csókot kapsz bármikor!"-Tereltem el a témát valamelyest.Lebiggyesztette a száját. "Uhh jó. Csak érdekelt volna. Az exednek meg szólj hogy takarítson fel maga után. Kiöntötte a kólát a szőnyegre. Amit biztos hogy én nem takarítok fel."-Ezzel ott is hagyott. Ilyenkor mindig bedurcizik és némaságot játszunk. Kegyetlen tud lenni ez és sokszor nagyobb vita lesz belőle a végén mint amekkorával indultunk.De ez van. Levettem a cipőm és bementem Lilivel a karomban. "Bakker nem vicceltél,Lindsey takarítsd ezt fel! Most vagy szedd a cókmókodat és húzz el innen."- Förmedtem rá de jogos volt a dolog." Aztán segítened kell a díszítésben. Mivel ma a Picim fürdeti Lilit és én szabad vagyok addig." Olyan 6 óra körül volt.

"Észre se veszed,hogy csicskáztat a csajod. Bezzeg mikor mi jártunk,soha nem kellett takarítgatnod vagy bármi hasonló. Nem hiányzik? Kicsit sem?"-Tette fel a leghülyébb kérdést amiben részben igazat mondott. Viszont vannak helyzetek amik miatt az ember képes megváltozni jó értelemben hogy a másikat segítse. Ezt teszem én is."Ha eddig nem vetted volna észre,családom van. És nekem is dolgom van,ez a normális. Ha úgy esik mosogatok ha nem,akkor éneklek Lilinek hogy elaludjon mikor fáj a hasa vagy simogatom a kezét etetés közben mert az megnyugtatja! Ezeket te soha nem fogod átélni ha ilyen goromba vagy. És bakker hú de jól esett kimondani." Látnotok kellett volna Lindsey arcát. Egyszerre lett sápadt és irigy. "Ismersz engem már eléggé. Ami kell nekem azt megkapom,és egy ilyen csaj mint Martina pont nem fog az utamba állni."-Kiment hogy hozzon felmosó szert és feltakarítsa a szőnyegen levő foltot. Én addig elővettem a díszítéseket,égő sorokat. A pár dobozt letettem a kanapéra. Egyikben voltak a lépcsőre való mű fenyő ágak azokat könnyű lesz feltenni.A karácsonyi díszek meg a másikban voltak. A harmadikban pedig az égő sorok voltak. Azt akartam a végére hagyni.Mivel az két személyes munka.

Martina szemszöge:

Negyed 7 volt mikor elkezdtem hajtogatni a kimosott ruhákat majd kiválogattam őket aszerint,hogy mi kié. Addig sem foglalkoztatott az amit Kendall eltitkolt előlem.Fél óra múlva elvittem Lilit fürdeni miután végeztem a ruha pakolással. Hál istennek Lili jól kifáradt így estére és hamar megtudtam fürdetni. 

Bebugyoláltam a kacsás sapis törölközőjébe és az ágyra lefektettem óvatosan."Aww de nagyot tud itt valaki ásítani. Bizony bizony!"-Adtam neki egy puszit mire tátva maradt az ásítozástól a szája. "Kincsem nyugodtan csukd be a szádat nézd csak,anyu is tudja. Látod?"-Mire kaptam egy apró tüsszentést."Mindjárt készen is vagyunk,begombolom a ruhácskádat és lemegyünk vacsizni. Rendben?"-Imádtam társalogni vele még akkor is ha nem tudott rendesen válaszolni rá. A kis grimaszai és fintorai bőven elegek voltak a számomra.Elpakoltam gyorsan a pelenkázóra a fürdős cuccokat hogy megszáradjanak és lementem Lilivel.

Kendall szemszöge:

A lépcső korlát fel volt díszítve hamar,anyu bevállalta a konyhát így a nappali maradt hátra a fény füzérekkel. Kivettem a dobozból őket és kibogoztam mindegyiket. Mivel némelyik rendesem össze volt gabalyodva."Lindsey ha feladogatom neked,feltudod tenni a falra?"-Kérdeztem a földön ülve míg ő éppen a lépcső korláttal volt elfoglalva.Ahogy ott foglalatoskodott eszembe jutott egy régi emlék. Mikor együtt ünnepeltük a karácsonyt már akkor is imádott díszíteni akármennyire is keménynek mutatja magát,jó mélyen lakozik benne egy kedves lány akit nehéz megragyogtatni.
Elmosolyodtam nagyon. Imádta hogy segíthetett anyumnak mézeskalácsot sütni. Olyan vidámak voltak a konyhában."Hahó! Kendall? Megint elábrándoztál? Add csak ide azt. Felteszem a szokott helyére de fogj,nehogy le essek!"-Kuncogva mondta és felállt a létrára a falhoz közel.Lábujjhegyre állt és várt. Érezte hogy még nem fogom."Ok ok foglak. Nem fogsz leesni!"-Válaszoltam neki gyorsan. Elkezdtük rakni a fény füzért lassan. Nemsokára végeztünk is majdnem mikor valaki megmarkolta a kezemet és félre húzott."Lindsey!!" - Nyúltam érte de elvesztette az egyensúlyát és hanyatt esett a legfelső fokról. Sírni kezdett nagyon és nem mozdult. A mellkasára tette a kezét és rázta a fejét. Nem kapott levegőt! Elhúztam a Picim fogásából a kezem és térden támaszkodva oda másztam hozzá. "Nincs semmi baj. Csak lassan vedd a levegőt."-Akaratlanul is kapott egy puszit a homlokára amíg szorította a kezem. "Kendall!!Fogdosod a fenekét,leesik és még ő kap puszit?! Mi van esetleg az ajándékot is neki szánod?Annyira bunkó vagy! Ma lent alszol! A drága kis szerelmeddel együtt!! Ha ő kell neked vedd is el feleségül!!"-Elviharzott a konyhába Lilivel a karjában.Ezt elszúrtam! De nem is a fenekét fogtam hanem a derekát és ráadásul nem Lindseyt veszem feleségül hanem őt...

Lindsey odabújt hozzám átölelve a derekamnál. "Ne haragudj,hiba volt ide jönnöm hisz látod ki nem állhat. Hogy van a kezed?" -Gyengéden a kezemet megfogta és az ölébe húzta. Ott ültünk a szőnyegen mindketten csendben. "Csak kicsit piros nem vészes. Túlélem nyugi.Ne aggódj miattam."-Mosolyogtam rá. Nem gondoltam volna hogy még aggódik értem.Hisz több éve már hogy szakítottunk. Biztos,hogy Martinát szereted és nem engem?"-Kérdezte reménykedve a semmiből.Megráztam a fejemet. "Lindsey köztünk már nem lesz semmi.Fogadd el."- Segítettem neki felülni,hogy befejezzük a díszitést.

Martina szemszöge:

Próbáltam lenyugodni azok után amit láttam. Csak nehezen ment azaz sehogy sem. Én is vacsoráztam míg Lili itta a tápszerét. Kathy mellettem ült és evett. "Szívem alig nyúltál hozzá a tányérodhoz.Nincs étvágyad.Valami baj van kincsem?"- Kérdezte együttérzően. Letettem a kanalamat és eltoltam a tányéromat."Semmi gond nincsen csak most nem kívánom."-Színleltem egy mosolyt amit vagy elhitt vagy nem."Értem,akkor elcsomagolom ha éjjel mégis éhes lennél gyere le nyugodtan és egyél. Különben nem lesz elég tejed."-Jól esett az aggódása,de ezen már nem tud mit segíteni.Felfogtam, Kendall még kedveli Lindseyt. Végül is ő szebb és menőbb.Míg én....én vagyok. "Veszek be altatót,hogy tudjak aludni.Vedd át kérlek Lilit ma estére."- Megkerestem a szekrényben a dobozát és meg is találtam. Kettőt vettem be az egy helyett. Nem is figyeltem,hogy felnőtt adagnyi van egy kapszulában amit én megdupláztam. Oly sok bajom csak nem lehet belőle,nem? "Gyere bogyóm együtt alszol ma mamival! Fogom majd a kis kezecskédet egész végig. Jó lesz?"-Kezdte el ringatni Lilit,mert Kathy màr megbüfiztette és ezután igen hamar elbóbiskol."Jó éjszakát!"-Kinyitottam a konyha ajtót és  felmentem aludni.

2015. december 13., vasárnap

(59.rész) A múlt árnyéka és egy buli

Nem tudom mennyire fog ez a rész tetszeni nektek,szerintem nem sikerült olyan ütősre mint aminek elképzeltem,nagyon sok dolgom van még most is tz hegyek egy rakásra,ezért csak így tudtam megírni. Remélem így is olvasható. Mivel 2 hét múlva karácsony van,készülök nektek egy meglepivel ami egy karácsonyi külön kiadású rész lesz. 3 komment után jön a következő rész!! :) Millió puszi és vigyázzatok magatokra! :) Ui. Ha bárkinek bármilyen ötlete van az nyugodtan ossza meg velem! Néha sokat segít! 

Martina szemszöge:

Hazaértünk hamar,mivel nem volt szinte senki az utakon. Én vittem Lilit,Kendall meg a táskámat. Kathy már fent volt mikor hazaértünk."Jó reggelt!"-Letámadtam egy öleléssel. Megölelt,de valami nem stimmelt. Furcsán viselkedett ami nem jellemző rá. "Nektek is drágáim. Kendall majd szeretnék veled beszélni négyszemközt. Van tervetek ma estére? Mert gondoltam filmezhetnénk,lenne popcorn,ital stb. Régen imádtátok,Lili születése előtt."-Simogatta a hajamat közben. Oldalra fordítottam a fejemet. Régi szép idők."Benne vagyok,de sajna már elígérkeztünk Loganhez az estére és szeretnénk menni."-Kendall is beszállt a kérlelgetésbe. "Anya tudnál vigyázni Lilire 7-től éjfélig maximum. Addigra vissza érünk és nem iszunk sokat! Becs szó!"-Ígérte meg Kendall.
"Rendben,menjetek nyugodtan. Logannél lesz a buli?"Kathy nem akarta elrontani az estét,nem volt más választása minthogy igent mondjon. Miközben remélte,hogy minden rendben lesz,mert Kendall múltjából visszajött valaki és ha nem vigyáznak mindent tönkre tehet. Ez a bizonyos személy pedig Kendall ex barátnője. "Köszi Kathy! És igen nála tartjuk!"-Puszilgattam halálra Kendall anyuját. "Ok,elég lesz édesem. Menj fektesd le Lilit hadd pihenjen. Kendall te pedig gyere velem.Most."-Kapott egy szigorú pillantást és azonnal ki is ment Kathyvel.

Kendall szemszöge:

"Anyu mit szerettél volna mondani? Kivele ha olyan sürgős."-Fontam keresztbe a karom és a konyha pultnak dőltem háttal."Szóval...?" Próbáltam szóra bírni anyumat."Tudod mit,inkább hallgasd meg."-Sóhajtott egyet és megnyomta az üzenet rögzítőt. Nem nagyon értettem miért volt ennyire kiakadva. Egyáltalán nem vall rá. A telefon elkezdte lejátszani a felvett üzenetet. "Szia Lindsey vagyok,gondoltam szólok,hogy jövök. Kidobtak a lakásomból és nincs hova mennem. Csak pár holmit hozok,nem fogok zavarni. Puszi és még mindig hiányzol. Remélem újra tudjuk kezdeni."-Ennyi volt.A konyhában megfagyott a levegő. Megszólalni se tudtam,próbáltam felfogni hogy az ex-csajom éppen meg akarja magát húzni nálunk. Így közel karácsony idején nem is beszélve arról,hogy Lindsey számára a szakítás nem volt végleges.Ő még nem zárta le a kapcsolatunkat. Éppen ellenkezőleg velem,én már nagyon is túl léptem a nehéz szakításon. Minden úgy jó ahogy éppen van. Kicsi Lilivel és Martinával. Nem szeretném ezt megváltoztatni! "Anyu ha
idejön....mindennek...v..vége."-Néztem fel ijedten ahogy ezt kimondtam. Anyu csak bólintott,jól tudta ezt ő is. Ezért szólt előre. Tudta mennyire megviselt a Lindsey-vel való szakítás.


"Csak szólj Martinának,hogy az exed volt és már nem érzel iránta az égadta világon semmit. Akkor talán nem fog ellenségként tekinteni Lindsey-re."-Javasolta,de tudtam jól hogy ez nem lesz ilyen egyszerű. Ha Lindsey akar valamit,azt eléri.

Martina szemszöge: 

Gyorsan lefektettem Lilit aludni. Betakartam a kis ágyában a bárányos takarójával és nyitva hagytam az ajtót résnyire,hogyha felsírna halljam.

Halkan lementem a lépcsőn. Sehol senki. Körbe néztem és megláttam Kendallt és Kathyt a konyhában beszélgetni. Tisztában vagyok vele,hogy a hallgatózás rossz dolog,és hogy bízni kell a másikban de valami azt súgta nekem,hogy jobb ha tudom mi történik. Megálltam a konyha ajtó előtt és füleltem."Nem. Anyu nem kell tudnia. Igen tudom,de ha elmondom neki,azt fogja hinni a végén hogy jogosan kell félnie Lindseytől. Azt pedig nem akarom."-Ennyit volt erőm végig hallgatni és bementem lassan a konyhába. Haragudva Kendallre. "Manó,ki is az a Lindsey és ki ő neked? Hallottam mindent úgyhogy kivele. Mond el."- Türtőztettem magam. Nyugodtnak sikerült maradnom ami számomra nagy dolog. "Jobb ha tőlem tudod. Lindseyvel múltam volt. Közös múltam mivel az exem. Nincs hova mennie,ezért itt fog maradni pár napig. De szuper barátnőm van aki ezen nem bukik ki,szóval nem lesz semmi gond. "-Mosolygott majd a testéhez húzott egy csók erejéig. 
"De mi van ha te érzel még iránta valamit? Elfoglak veszíteni."-Bújtam a mellkasához. Most biztonságra volt szükségem,ezt meg is kaptam. "Megígérem,hogy semmi nem fog megváltozni,ha itt lesz velünk. Sőt ha szeretnéd rá osztjuk ki a mosogatást. Rendben van?"-Kaptam egy homlok puszit mire bólogattam. 

A bulin/Logan szemszöge: 

Minden pöpecül nézett ki. A dekoráció is,a büfés asztal. A zene pedig király volt. Sikerült jó számokat össze gyűjteni. A buli kezdete előtt húsz perccel még a fürdőben pepecseltem mikor csengettek. Anyum szólt hogy nyitja az ajtót. Egy lány hangja hallatszott lentről. Úristen ez ő lesz! Nagyon izgulok. Elvégre nem minden nap van az embernek esélye egy ilyen dögös és okos csajjal randiznia. Nagyon vártam már hogy megismerhessem. Kendall elmondása szerint talpraesett és magabiztos. Gyorsan rendbe szedtem magam és miután a hajam is jól állt,lementem üdvözölni álmaim hölgyét. Te jó ég már most bele vagyok zúgva. Kezdtek özönleni az emberek a bulira. Jó hogy ennyien el tudtak jönni. Vidámságból nem lesz hiány. Láttam a lányt a tömegben táncolni,lazán viselkedett mégis nőies volt. "Szia,Logan vagyok. Lenne kedved velem kijönni a teraszra egy kicsit ?"-Próbáltam túl üvölteni a hangos zenét. Éppen egy sráccal táncolt,de mondott neki valamit mire a srác csak igennel bólogatott és kijött utánam. 

"Szia Alexa vagyok. Te pedig biztos Logan vagy."-Már rögtön elvarázsolt a mosolyával."Igen én lennék az. Kendall sok jót mesélt rólad. Mióta dolgozol nővérként? Nem túl nagy felelősség?"-Dőltünk neki a korlátnak és néztük a csillagos eget."Mikor behoztak téged,azon a napon csak helyettesítettem az egyik kolléganőmet egyébként asszisztens vagyok. Én vagyok az orvos jobb keze ha úgy tetszik. Ha belejön az ember nem túl nehéz. És te mit dolgozol?"- Kérdezte érdeklődően."Nem dolgozom valójában. Még van egy fél évem a gimiből. Utánna szeretnék majd munkát. De még nem tudom milyen területen. Lehet segítséget kérek majd tőled."-válaszoltam őszintén.



"Logan hali!!"- Kaptam egy tesó ölelést Kendalltől. Megérkeztek ők is. Mellette állt Martina. Nagyon dögös ruhát vett fel. Alig bírtam levenni róla a szemem de muszáj volt! Randim van Alexával,nem ábrándozhatok közben Martináról. Nem tehetem meg."Siettünk,de családi dráma volt és meg kellett beszélni még. Miről maradtunk le?"-Kérdezte Kendall. Martina csak körbe nézegetett. Ő nem szokott nagyon bulikba járni.Látszott is rajta,hogy kicsit feszengve érzi magát."Minden okés,kijöttünk Alexával kicsit dumálgatni. Jól elvagyunk. "-Öleltem meg oldalról a válla köré téve a karomat. "Igazad volt Kendall. Még az is lehet hogy a buli végére összejövünk."-Alexa elpirult ugyan de nagyon mosolygósan mondta. Majd megtörtént. Életem legjobb csókja volt.

Kendall szemszöge: 

"Na! Ez szuper,csak ügyesen. Mi bemegyünk kezd hideg lenni meg kell ital is."- Mondtam és bementünk a meleg lakásba. Azért már hideg van kint este hiszen tél van. Gondolom ők is nemsokára bejönnek,de kabát volt rajtuk lehet,hogy még kint lesznek egy kicsit. Elmentem az italos asztalhoz és öntöttem két piros pohárba egy kis alkoholos italt ha jól éreztem vodka volt benne nagy részben meg narancslé. Láttam,hogy a Picim csak álldogál a szoba egyik sarkában. Nem szereti a nagy bulikat,
ezzel tisztában vagyok de ráfér egy kis lazítás. Bele ittam a poharamba és élveztem az égető érzést ahogy az alkohol végig folyt a torkomon. "Baby igyál egy kicsit.Segít ellazulni. Lazíts,megérdemled."-Csókoltam meg lágyan. "De mivan ha Lindsey idejön? Nem tudok ellazulni. Zavar ez az egész.- Leült a kanapéra. Csatlakoztam hozzá. "Hallgass meg. Te vagy a barátnőm és a kislányunkak az anyja. Kell ennél több?"-Bújtam a vállához. Nem mondott erre semmit. Tudtam,hogy ezzel rátapintottam a lényegre. Elkezdtünk táncolni és mire észbe kaptam a Picim részegen táncolt a karjaimban.



 Ez csak akkor csapott át túlzásba mikor az exem megjelent egy irtó feszülős ruciban. A Picim is meglátta. Na mi következett? Ki nem találnátok! Odajött hozzánk."KENDALL!! ÚRISTEN ANNYIRA HIÁNYOZTÁL!!"-Örült meg nekem. Na ez, nem volt kölcsönös érzés. Rohadtul nem volt jó hogy ide tolta a képét. Logan is szemtanúja volt a nagy találkozásnak. Rám nézett ami kb annyit jelentett," Ő meg mit keres itt??" Megvontam a vállam és tátogtam: "Fogalmam sincs! De nem lesz jó vége." Tovább táncolt a tömegben Logan Alexával és mire vissza néztem már nem is láttam őket. A Picim megszoritotta a kezemet. Lenéztem rá,"Mondd csak szivem." Simogattam az arcát ahogy engem használt támaszként. "K...kérek még picikét."-Csuklott egyet a mondat végén. Nevetni kezdtem ezen."Azt hiszem eleget ittál hercegnőm. Nem kapsz többet."- Lehet hogy nem tetszett ez neki mert ellökött magától és elvegyült a tömegben. Ilyen a formám,mindig történik valami. Azt vettem észre,hogy Lindsey hozzám simulva táncol. Benn tartottam a levegőt egy pillanatra. Mit kellene tennem? Mégsem küldhetem el a francba. Ajj ez nem ér!! "LINDSEY HALLGASS MEG! EZT NEM KELLENE! MARTINA IS ITT VAN"- Túl hangos volt a zene,nem tudtam túl kiabálni.

Martina szemszöge: 

Kezdtem végre jól érezni magam,de a buli vége felé megjelent egy csaj. Mint kiderült Lindseyke volt az. Volt képe idejönni. Eltoltam magamtól Kendallt és inni kezdtem,szerintem csak 2 pohárnyival ittam többet mint kellett volna. Kezdett minden forogni körülöttem. A falnak támaszkodtam mert rám jött a hányinger. Megláttam Alexát. "Alexa!!Segítesz? Kendallt kéne...megkeresni."- Röhögtem nagyon és botladozva mentem oda hozzá. "Jól berúgtál,az tuti. Gyere megkeressük Kendallt. Hát így sikerült berúgnom és teljesen ellazulnom ahogy Kendall szerette volna. De bevallom,másnap ez már nem lesz annyira kellemes érzés!


2015. december 7., hétfő

(58.rész) Itt a vége.

Sok időbe telt míg megíródott ez a rész,tudom. De nem szeretek rövideket kitenni. Mert tudom mennyire várjátok mindig a következő részt,úgyhogy nem akarlak titeket az őrületbe kergetni ilyennel! 3 Komment után jön a folytatás :) + ELÉRTÜK A 15EZER MEGTEKINTÉST! Elképesztően jó érzés!! Ezért megéri írni nektek,de nagyon is <3  Millió puszi xoxo

Martina szemszöge:

A járda szélén ültem remegve. Vártam Kendalléket. De ami a legjobban aggasztott, az a tény hogy Lili csak bambulva pislogott és sírt. Nem hagyta abba."Kisbogaram muszáj megnyugodnod."-Simogattam a kis hajas fejét.Mire ásított egyet. "Bizony így kell. Ügyesen csinálod."-mondtam lágyan. Ekkor egy kocsi húzódott le az útról,lefékezett hirtelen és megállt. Egyszerre pattantak ki Loganék és hozzám siettek. Logan simogatta Lili arcát míg Kendall próbálta felfogni mi is történik."Picim,nézz rám. Te jól vagy? Csak Lili sérült meg?"-Leguggolva kérdezte amint fogta a két kezével az arcomat. Aprót bólintottam és hirtelen Lili légzése fojtogatóvá vált. Nem kapott levegőt!!
"Be kell vinnünk! Kapkod a levegőért!!! Kendall nem akarom elveszíteni!"-Kezdtem összeomlani. Logan átvette tőlem a kislányomat míg Kendall segített beülni a kocsiba,becsatolta az övem majd elindultunk gyorsan a kórházba. Az ölembe hajtott fejjel sírtam. Féltettem nagyon Lilit. Az én hülyeségem miatt szenved. Borzalmas anya vagyok! A kórházba való út mind a 10 perce kiesett. Csak annyit fogtam fel az egészből,hogy Logan szó szerint rohant a sürgősségire Lilivel,Kendall pedig próbált magamhoz téríteni de nem ment. Felkapott és Lili után vitt.

"Kendall! Itt vagyunk. Hozd Martinát a doki őt is meg akarja vizsgálni."-Szólt Logan az egyik szobából. Leültettem Martinát a vizsgáló asztal szélére ahol nem zavartuk a két orvost aki éppen Lili fejére próbálták felhúzni a maszkot. Fül fájdító sírással küszködve nyöszörgött. Logan simogatta a talpát míg én a Picimmel foglalkoztam. Hálás voltam érte,hogy besegít.Egyedül nem tudtam volna ezt a helyzetet kezelni,nem hogy végig csinálni. "Rendben kész vagyunk picúr. Most már megnyugodhatsz."-Mosolygott a doktor néni Lilire. Lili csak álmosan pislogott amint megkapta a cumiját.

"Doktor nő mondja hogy van? Mi baja van?"-Kérdezte Kendall azonnal. Közben simogatta a kezemet,nem engedett el. "Amit a barátjuk elmondott az alapján agyrázkódása van. Az ijedségtől pedig lég szomja volt,ezért kapott oxigén maszkot.Ha éjszaka minden rendben lesz,reggel le fogjuk venni. De várható a sírás,ijedtség nyugtalanság tőle mivel való színű,hogy tüneteket fog produkálni. Ilyen a szédülés,hányinger esetleg hányás. Bevisszük egy kórterembe megfigyelésre. Van ott egy szabad ágy úgyhogy bent tudnak vele maradni. Rendben?"-Válaszolt aranyosan  doktor nő.Logan bólogatott,"Köszönjük nagyon!" A doktor nő ezután leült a forgós székével velem szemben." Hölgyem megtudja mondani,hogy fáj-e valamije?"

Kendall átvette helyettem a beszédet is," Csak nem tud megszólalni,nagyon sírt a baleset után. Nem tud adni neki valamit hogy éjszaka tudjon egy kicsit aludni? Így reggelig nem fogja bírni. Nézzen rá."-Ölelt engem Kendall én pedig a karjaiba kapaszkodtam."Értem,nos ez esetben azt ajánlom,hogy maradjanak bent az este Lilivel. Ő pedig kapni fog egy kis altatót meg nyugtatót meg egy kórházi ágyat a biztonság kedvéért. Ha nem lesz tőle jobban akkor tessék majd szólni az ügyeletes nővérnek. Bejött egy nővér és elővette a szükséges dolgokat ami egy injekcióhoz kell. Tűt,fecskendőt és a két gyógyszeres pici üvegcsét. Szívott belőle fele-fele arányban,majd beadta a karomba. Kendall mellkasára dőltem ahogy kezdtem az altatót érezni. Szó szerint elaludtam az ölében.

Kendall szemszöge:

A nővér bekísért minket abba a szobába ahova Lilit vitték,mi kaptunk párnát meg takarót és megvártam míg Logan letette a párnát a kanapéra,lefektettem Martinát és betakartam."Köszönöm!"-Súgtam oda halkan Logannek. Aki bólintott. "Semmiség volt,az a fő hogy Lilinek nincsen komolyabb baja.Bent maradok veletek. Fent maradsz Lilihez?"-Ült le a kényelmes fotelba ami a szoba sarkában volt."Ez csak természetes! Hallottad a dokit,bármikor rosszul lehet és még alig múlt 2 hetes.Vigyázni fogok rá."-Odahúztam egy széket a kis fehér rácsos ágyhoz. Bedugtam a kezem a rácsok között és megfogtam Lili pici ujját. Lili álmában fintorgott egyet. Olyan aranyos kis teremtmény,tiszta anyja.
"Kis angyalom rendben leszel.Apu itt van és vigyáz rád. Logan énekeljünk neki valamit?"-Felnéztem de Logan nagyban szuszogott már. Ez gyors volt,még Lili se tud ilyen hamar bealudni! De tényleg!
Lehajtottam a fejemet  karomra és próbáltam egy kicsit pihenni én is,remélve hogy az éjszaka nyugodt lesz. Tévedtem és tudhattam volna,hogy Lilivel bajok lesznek. Ilyenkor az ember inkább bízik a jóban és nem gondol bele igazán a rossz kimenetelre. Köhécselésre keltem fel. Rögtön éreztem,hogy a kisbabám keze elhúzódik az enyémtől. "Hé,mi történik? Hol a doktor nő?Miért viszik el a kislányomat?!"-Jöttek a kérdések azonnal átváltva féltő apukává.

"Sajnálom de meg kell szondáztatni,hanyatt fekve aludt el és hányni kezdett,de így bele is fulladhatott volna.Mindjárt vissza hozzák. Nyugodjon meg."-Próbálta elmondani a helyzetet. De nekem akkor jött a képszakadás mikor meghallottam azt a szót hogy hányni kezdett.Az én kis tündérkém nincs jól és nem tehetek semmit ellene csak végig nézhetem. "Jó remélem."-Válaszoltam ijedten egyben álmosan. Ahogy ígérte az éjszakai nővér,Lilit tényleg vissza hozták,de hasra fektették le ez alkalommal. "Kapott rosszullét elleni gyógyszert. Most már nem lesz baj. Alszik egy nagyot. Jó éjszakát. Javaslom ön is feküdjön le kicsit,fáradtnak tűnik. "-Megveregette a vállam és mosollyal kiment. Megfogadtam a tanácsát mivel bármekkora hős vagyok,egész éjjel én sem tudok fent lenni.

~~~~
Másnap reggel a legaranyosabb látvány fogadott. A Picim ült a kanapén betakarózva ölében Lilivel akin nem voltak már csövek és értelmetlenül motyogott amíg várt a cumisüvegére. Amit végül megkapott és mosolyogva lassan elszundított.

Felkeltem az ágyból és leültem melléjük. A Picim jó reggelt puszit kapott,Lili pedig egy arc cirógatást."Logan hazament mert dolga volt. Üzeni,hogy majd hívd fel. Akar veled beszélni valamiről,sejtem miről. Ne felejtsd el. Hogy aludtál? Átaludtad még a vizitet is,10 óra lesz nemsokára! Ó és a kis nyuszómuszó is jöhet velünk haza. Egész este nem volt semmi a hányáson kívűl. Vártam hogy fel kelj."-Mondta mosolyogva ahogy engem nézett a szép szemeivel,de láttam rajta hogy teljesen elfáradt és még ha egész este is aludt,az semmit sem ért."Majd felhívom,ráér később a mai nap folyamán. Ami pedig a balesetet illeti,megtiltom hogy Ashley közelébe menj.Rendben? Éppen ez is elég volt. "- Fogtam a baba táskát a vállamra véve. "Gyere szívem menjünk."- de nem kelt fel a kanapéról. "Nem beszélhetsz így velem. Meg kell ezt jegyezned. Jár egy kis tisztelet nekem is,úgy hiszem."- ,Megráztam a fejemet." Sajnálom babám." - Ezzel végre elindultunk haza.

Logan szemszöge:

Éjjel borzalmas álmom volt,Ashleyvel nem bírtam szakítani mert túlságosan is bőgött,és tönkre ment emiatt a kapcsolatom Kendallel. Nagyon nem lenne jó ha ez valós lenne! Nem bírnám ki! Kizárt dolog. Reggel erőt vettem magamon,elköszöntem Lilitől és Martinától a kórházban és első utam Ashleyhez vitt. Kiszálltam a kocsiból,felmentem a feljárón.Megnyomtam a csengőt idegesen. Nem volt kedvem megtenni,de muszáj volt. Egy csaj sem ér meg annyit mint egy barátság. Egy ideig nem nyitottak ajtót,gondoltam sebaj majd visszajövök később de pechemre nyílt az ajtó ahogy sarkon fordultam."Ash,"-Kezdtem volna bele,de behúzott a kabátomnál fogva és lesmárolt durván,
szenvedélyesen. Belenyögtem a csókba. A falnak döntve eljutottunk a lépcsőig. "M....mondanom kell....vala..valamit"-Kezdtem bele de hirtelen a maga biztonságom elveszett."Shh,ráér szerintem az később is. "- újra lesmárolt,de szinte az egész nyelve a számban volt. Sajnos rohadt jó érzés kerített a hatalmába. Franc akar most szakítani vele,majd utána. Akkorra már oly mindegy! Olyan 1 órával később,Ashley mellett feküdtem ruha nélkül a takaró alatt."Ez nagyon jó volt."-Elkapott egy csók áradattal.


"Mhmm baby!Figyelj rám."-Kikeltem az ágyból és elkezdtem felöltözni."Egyet mondok de jegyezd is meg. Doblak és nem akarlak többet látni."-Ezzel ott hagytam ledöbbenten az ágyban. Édes a bosszú?Talán. Megéri? Naná! Vigyorogva dobtam egy sms-t Kendallnek.

"Ashley dobva! Szabad és szingli vagyok!;) Ünnepeljük meg. Buli nálunk este 7kor. Martinát se hagyd otthon!"

Néztem ahogy Ashley arca lefehéredik és elkezdett úgy igazán sírni.De nem érdekelt,innentől fogva nem. A barátság ezerszer fontosabb mint egy csaj. Főleg ha ilyen kis szemét álszent mint ő volt.

Ashley magára kapta a köntösét és utánam rohant." Baby de szeretlek és nem akarlak elveszíteni!! Komolyan hagyod hogy Kendall közénk álljon? Vagy még mindig szerelmes vagy abba a buta lányba mi?"- Dörgölte az orromba. De én csak rácifráztam. " Édesem,te már a múlt vagy. Martina meg boldog Kendallel,én pedig ma bulizok velük és már randim is van egy gyönyörű és okos lánnyal."- Muszáj volt tudnia,mert nem ő tőle függ minden.Nélküle is van élet. 

2015. november 29., vasárnap

(57.rész) Baleset?

Itt az új rész! Köszönöm a türelmet! Jó olvasást! Millió puszi xoxo
Szokásosan 2-3 komment után jön a kövi rész:))


Kendall szemszöge:

Már a kocsiban odafele elkezdtem a lábammal dobolni idegességemben. Fogalmam sem volt,hogy mi lesz de arról sem,hogy Logan milyen állapotban van lelkileg. Tudom jól hogy ugyan azt a lányt szeretjük.Mégis az enyém lett. Ez nem az én hibám. Ezen gondolkoztam egész végig. Olyan 20 perc se telt el,de elértünk a kórházig. Megköszöntem anyunak hogy kitett,majd bekocogtam a recepciós hölgyhöz.Éppen telefonált valakivel a vezetékes telefonon és felnézett,mutatva a mutató ujját hogy várjak 1 percet.Kapott egy bólintást mire elmosolyodott. Szép mosolya volt. Körbe néztem.Nagy és rendezett volt a váró de nem szívesen lennék itt,nap mint nap. 

"Jó napot,miben segíthetek?"-Tette fel a kérdést rám figyelve. Ez meglepett ugyanis a nővérek többsége goromba és unott képű. De ő nem volt ilyen,inkább a bájos és szelíd arcvonása vonzotta a tekintetemet. Támadt egy remek ötletem! Elkértem a számát miután elmondta nekem hogy Logan már pakol mert hazaengedték. Örülök hogy szingli ez jól fog jönni. Asht meg ki kell venni az útból.

"Szólj majd a haverodnak hogy hívjon este bátran. Otthon leszek!"-Mondta kicsit zavarban,de szexin. Logan ilyen lányt érdemel,nem egy Ashley fazont. A folyosón szembe jött velem Logan és Ashley. Azonnal adtam neki egy tesó ölelést majd csatlakoztam hozzájuk. Mikor elértünk a recepcióhoz Logan után szólt a lány "Szia! Majd hívj!"-Logan rögtön rám szegezte a tekintetét mintha azt kérdezte volna 'Mi a fenét csináltál haver.' "Elmondok mindent de küldd most haza Asht. Komolyan mondom. Szakíts vele! Nézz rá. Kiállhatna az utca sarokra is!Mióta jön be neked a szőke haj? Amennyire ismerlek a barna hajú csajokat bírod. "-Ashley köpni-nyelni nem tudott. Megcsókolta Logant hosszasan.

"Miért szakítanék vele? Neked ott van Martina könnyen mondod,nekem csak Ashley jutott. Jobb mint a semmi."-Kihúztam az utcára Logant."Ha nem szakítasz Ashleyvel akkor én fogok a nevedben! Bántotta Martinát! Hinned kell nekem! Egy boszorkánnyal randizgatsz éppen. Nem hiszem hogy boldog vagy,itt egy mobil szám,a recepciós hölgy küldi,szeretne megismerni téged. Csak vess rá egy pillantást,rohadt dögös és kedves."-Mondtam sietve. De örültem mert Logan hátra nézett és mosolygott füligérően. Ashley nem fog nevetni a végén. Abban biztos vagyok. "Haver,hogyan sikerült? Velem szóba se állt volna. Mármint nézz csak rá,olyan más mint a többi csaj de jó értelemben."-Beültünk a kocsiba.Logan csak boldogan vigyorgott. Ezért már megérte!Ashleyt nem vártuk meg,elmentünk nélküle.


Martina szemszöge:

Pár órát sétáltam a parkban. Jó idő volt de elkezdett kicsit fújni a szél amitől csípős hideg lett. Elgondolkoztam azon amit Kendall mondott,suliba mennem veszélyes lenne,de azt nem mondta hogy nem látogathatom meg Ashleyt. A sétáról hazafele elmentem Ashleyék házához. Egyszerűen csak vágytam a bosszúra. Úgy tűnt senki nem volt nála otthon. Lefékeztem a baba kocsit és bedobtam a levél bedobón a levelet amit írtam neki. Majd fogtam a kulcsom,körbe néztem és mivel tiszta volt a terep végig húztam a kocsin a kulcsomat,kreálva ezzel egy szép hosszú csíkot a festésen. Valaki közeledett,mikor hátra fordultam pont Ashleyvel találtam szemben magamat. Gyalog jött? Azt hittem Logannél van bent a kórházban." MI A FENÉT KERESEL ITT,UGYE TUDOD HOGY A KOCSI FESTETÉSÉT TE FIZETED KI!!! HÚZZ EL INNEN MIELŐTT VÉLETLEN MEGPOFOZLAK!!SZÁNALMAS VAGY! ENNYI A BOSSZÚ? CSAK ENNYI TELIK TŐLED VAGY BEIJEDT A KICSI HERCEGNŐ"- Közelebb lépett hozzám."Csak gondoltam megmutatom mit is tudok csinálni,ami nem kerül komoly erőfeszítésbe."- Válaszoltam neki ugyanolyan hangnemben. Hirtelen Liliért nyúlt ,de már nem tudtam megakadályozni. Túl késő volt. Elvette tőlem!

"Olyaan ügyetlen tudok lenni néha. Mi van ha leejtem?"-Hirtelen mintha elengedte volna, rámnézett. Utána akartam kapni de szerencsére szorosan fogta Lilit."Nem mernéd....! Csak ijesztgetsz annyira szánalmas vagy komolyan mondom. Add ide a kisbabámat!"- Ordítottam rá. Zavart hogy Ashleynél van a kislányom. Mégpedig nagyon! "Szerinted fáj neki ha végighúzom a körmöm az arcán? Vagy maradjunk a pofonnál? Úúú attól Kendall totál kiborulna és elküldene téged örökre. Bírnám!"-Jól elszórakozott míg az én idegeim a pattanásig feszültek. Liliért nyúltam hirtelen,elterelve ezzel a figyelmét Ashnek.Azonban így is gyorsabb volt nálam. Fájó baba sírás törte fel a békés utcai idillt.Mivel Ashley csúnyán megütötte Lili fejét mikor beletette a babakocsiba,azonban a keretbe beverte a fejét. Elszakadt nálam a cérna.

"HOGY VAN KÉPED ILYET TENNI??! LILINEK BAJA ESHETETT! NEM BÁNTHATSZ EGY BABÁT!"-Próbáltam lenyugtatni Lilit,csakhogy nem akart megnyugodni csak sírt torkaszakadtából.Annyira rúgkapálózott és ficánkolt,hogy alig bírtam megtartani.

"Kismanóm sajnálom,Asley nem akarta ezt tenni. Ne haragudj az én hibám."- Leültem vele a járdára és minden erőmmel azon voltam,hogy megnyugtassam.Fene gondolta,hogy Ashley még Lilit is bántani meri. Ő nem része a mi kettőnk harcának. Kihalásztam a nadrág zsememből a mobilom és felhívtam Kendallt, remélve hogy felveszi. 

Kendall szemszöge: 

Röhögve és énekelve kocsikáztunk hazafele. "Haver remélem ezek után felhívod a csajt! Ha nem lenne csajom ráhajtanék azonnal!"- Vigyorogtam és bekanyarodtam egy utcába."Jó de Ashleyt nem lehet csak úgy lerázni,plusz őrülten jól csókol Kendall!"- Ábrándozott el mig Kendall vállon nem bökte. "Tesó,értem én de gondolj bele,ha nővérrel jársz szerinted mennyire jól tud szájon át lélegeztetni? Több tapasztalata van mint nyomi Ashleynek már ne is haragudj." - Nevettem el magam mert tényleg igaz volt.

"Oké oké! Megpróbálom majd dobni,de ha nyaggat,segítesz lekoptatni rólam!"- Emelte fel Logan a kezét mint aki megadta magát. Feljebb hangosította a rádiót és tovább énekeltünk. Nemsokkal később rezgett a mobilom.Szóltam Logannek,hogy halkítsa le azonnal a zenét és vegye ki a zsebemből a telóm. Meg is tette mindvégig fura arcot vágott mivel a farzsebemben volt. Hé! Nem tehetek róla na!
"Igen tessék,Logan vagyok."-Hallgatóztam hogy ki lehet az."Logan hangosítsd ki!"- Mire megtette és csak sírást hallottam.Azonnal lefékeztem. "Baba! Mi történt? Gyorsan mond!"- Kezdtem el nagyon aggódni mert nem csak Lili sírt hanem a Picim is!!

"S-segíts!! Lili nincs jól. Vörösödik a feje és kapkodja a levegőt! Nem tudom mi baja van!! Beütötte a fejét nagyon nagyon...."- Elcsuklott a hangja a Picimnek én pedig megfeszültem." Logan azonnal hívd a kórházat és mond nekik hogy mindjárt bevisszük Lilit. Szívem merre vagy?"-Kérdeztem gyorsan."A...As...háza...én csak megkarcoltam a kocsiját és.-"-Folytott hangon zokogva próbálta kinyögni de nem nagyon értettem belőle semmit,Logan se. "Milyen A? Baba mond ki így nem tudok érted menni!"- Indítottam el a kocsit."Ashles tette ezt vele."- Megcsuklott a hangja és tisztában voltam vele miért. Ashley túl messzire ment....





2015. november 21., szombat

(56.rész) Így sem könnyebb!

 Jó hétvégét mindenkinek! Jó pihit és hozzá segítségül egy újabb rész ami hosszabb mint az előző volt! :) 
2 komment után jön a következő! Lassan 14ezer olvasónál járunk!Fel se tudom fogni!! Csodálatosak vagytok!! Millió puszi xoxo


Martina szemszöge:

A nappaliban a kanapén elfeküdve ettük a sütit. Kendall a kanapénak dőlve betakart minket. Imádtam ezt a takarót! Ha hideg van mindig elszoktam lopni éjszakánként tőle! De ez titok! A mellkasának dőltem háttal és tévéztünk. Egy ideig néztük míg be nem nyomtak valami hülye reklámot. Kendall a távirányítóért nyúlt és lenémította addig is. 

"Mindig a legjobb résznél hagyják abba. Még van bő 20 perc belőle."-Pillantott fel a tv feletti órára ami 11:02-t mutatott. Egy mozdulattal kikapcsolta a tv-t teljesen.

"Hé! Ezt miért kellett?Most nem fogom tudni hogy elkapták-e a csajt! Ajj ne már"- Mondtam csalódottan.Az üres tányéromat letettem a kávézó asztalra,fogtam egy párnát és a fejem alá igazítottam. Lehunyva a szemem próbáltam elaludni. De matatást hallottam. Kinyitva az egyik szemem csak Kendallt láttam a mobilommal a kezében " Csak írok Vivinek,hogy itthon alszol és beugrunk Liliért holnap."- Kaptam egy rég látott fáradt mosolyt tőle. "Rendicsek"- Ásítottam hirtelen.

Miután az sms el lett küldve Kendall felment és már fél álmomban voltam mikor leért az emeletről. " Baba,ne aludj még el! Adok rád pizsit. Csücsülj fel."-Leült mellém a kanapéra és kitakart. "Emeld fel a kezedet baba. Úgy ni." -Ki cipzározta a ruhámat,feladta rám a piros pókemberes pólóját ami igen nagy rám mivel én alacsonyabb vagyok nála. Félre tette a ruhát,levette a magassarkúmat és felvitt a karjaiban az emeletre a kedvenc takarójával együtt.

"Szép álmokat kicsim"-Nyomott egy puszit a homlokomra,megsimogatott és betakart. Lekapcsolta a lámpát és aludtunk is.

Másnap reggel pakolásra lettem figyelmes. Zajra ébredtem. Az ajtóban pedig megláttam Lilit Kendall vállán pihenve. Látszott rajta,hogy még korán van és csak piciket pislog majd lecsukja a szemét.


"Nézd,anyuci felkelt. Adunk neki puszit?Igen? Gyere."- Mondta sejtelmesen ami Lilinek nagyon is tetszett. Elmosolyodott. Lili értem nyúlt. Ásítottam és vissza dőltem az ágyba. Nem akartam még felkelni!! Eltakartam a szemem mire valami puhát és picit éreztem a hasamon. "Manó,ugye nem Lilit tetted a pocakomra? Ha most evett,rám fog büfizni."-Ijedtem meg. "Haha! Csak anyuci hiánya van. Egész este nélküled volt képzelheted. Reggelit meg nem kapott mert nem akart cumizni. Én megpróbáltam de semmi. Most éhes pocakkal van. De jó lenne ha megszopiztatnád hogy ne legye gond belőle."-Kaptam végre egy csókot.

"Ha kimész,lehet róla szó! Cserébe csinálsz reggelit? Tudod azt a  mosolygós palacsintát azt imádom! Ú éhes lettem. "- Húztam le a pizsi pántomat. Kendall azonban meg se moccant. Állt az ajtóban engem nézve."Kendall nyomás kifele!! Nincs leskelődés! Láttál már ruha nélkül!!"-Erősen elpirultam mire kendall csak vállat vont és kiment. Hála az égnek. Képes lett volna dokumentálni is! Megszopiztattam Lilit,de nem öltöztem át csak lementem vele mert nagyon éhes voltam. Az átöltözés bőven várhat!  Kendall nagyban sütötte a palacsintákat míg én halkan elővettem egy tányért és elloptam rögtön 4et! Háttal állt nekem ezért nem vette észre. 

"Baby? Azokat magamnak sütöttem,ez a banános csokis. Tessék"- Vett le magának is egy tányért a szekrényből,hozott két villát és kicserélte a tányérunkat. Leült mellém és átvette tőlem Lilit és az ölébe ültette. "Pedig az epres se rossz. Manó...én akartam vele reggelizni."- Mosolyodtam el. Nem tudom,hogy minek köszönhető,de Kendallnek szanaszét állt a haja."Most apucival eszik.De így is téged figyel."- Rázta a fejét aranyosan én pedig elnevettem magam."Tudsz ma vigyázni Lilire? Bemegyek a suliba."- Jöttem elő a témával,amit tudtam hogy Kendallt nem hagyja nyugodni.De tudtam jól,hogy vissza kell adnom Ashleynek amit ő tett velem. Nem félek tőle!

"Kizárt,hogy egyedül mész be. Azok után ami történt. Örülhetsz,hogy ennyivel megúsztad. Logannel pedig beszélek,hogy gondolja át ezt az Ashley dolgot. Ha tudná mit tett veled a csaj,biztos lehetsz benne,hogy elküldené a fenébe! Ne félj nem hagyom szó nélkül"- Evett egy falatot. "Jó reggelt drágáim. Minden rendben volt az este?"- Kérdezte anyum mikor bejött a konyhába és leült hozzánk reggelizni."Lili jól viselkedett mi pedig kibékültünk!"- Kendall a vállamra tette a kezét és magához húzott a fejem búbjára nyomva egy puszit.Megöleltem ösztönösen. Hiányzott ez. Hogy hozzábújhassak és biztonságban érezzem magam. 

"Ideje volt. Mai program mi lesz?"- Érdeklődött Kathy. Én csak megvontam a vállam. Nem tudom Kendall megengedi-e hogy bemenjek a suliba és bosszút álljak Ashleyn vagy megtiltja. Őszintén szólva,nem volt ma kedvem semmihez."Beszélek Logannel. Ashley zaklatta Martinát egész végig. Hason rúgta,wc-be dobta a mobilját,szakítós smst küldött nekem az ő nevében és még sorolhatnám. És én csak tegnap tudtam meg. Képzelheted milyen szívszorító érzés volt."- Szomorodott el és sajnáltam Kendallt. Megkaptam a sajnálkozó tekintetet Kathytől. Miattam szomorú,nem akartam én ezt. Letettem a villám félbe hagyva a reggelit és felmentem Lilivel,hogy összekészüljek. El viszem sétálni a parkba. Ez volt az elgondolás.

 Engem figyelt és összecsücsörítette a száját. Adtam neki egy puszit. " Anyuci szeme fénye vagy. Bizony!"- Mondtam sírva. "Szerinted is jobb lenne ha csak ketten lennénk pindurkám?"- Csatoltam be a kezes lábasát és kapott pulcsit is. Feladtam rá a cipőjét és én magam is össze készültem. Már éppen mentem le a lépcsőn mikor Kendall felfele jött a lépcsőn. Azonnal visszafordult és utánam szólt. " Baba állj meg. Miért sírsz?Hé hé!!"- Húzott magához. Átölelt amennyire tudott mivel Lilit fogtam közben."Miattam voltál szomorú reggel és ezt én nem akartam. Mégis megtörtént. Ezért nem akartam elárulni,hogy Ashley bánt!! Hagyj kérlek nem akarok most ölelést"- Bújtam ki az öleléséből. Előhoztam a baba kocsit a garázsból és belefektettem Lilit,becsatoltam.

"Hova készülsz? Elmondod?"- Nem hagyott Kendall. Jött a hülye kérdéseivel."A parkba megyek!!! Kettesben Lilivel! Az is baj? Vagy megtiltod hogy az utcára menjek?"- Fakadt ki belőlem a félelem.Ellöktem Kendallt magamtól." Majd jövök. És tegyél meg egy szívességet nekem,küld el Ashleyt a francba. Megérdemli."- Ezzel kinyitottam az ajtót és elmentem a parkba.

Anyum kijött és végig nézte a jelenetet. " Hoppá. Mégsem ment annyira a kibékülés úgy látom. Hagyj neki egy kis teret. Most mondta el a titkát neked,fel kell dolgoznia. Bevigyelek Loganhez a kórházba? Útban van úgyis a bolt fele." Mondta anyum,én pedig megráztam a fejemet. Felvettem a kabátomat és hoztam a kocsi kulcsotkat."Egyedül megyek,de azért köszi. Ennek pontot kell tenni a végére. Nem akarom őket elveszíteni. Ha kell én magam fogok Ashleyn bosszút állni.Ebben biztos vagyok."- Határoztam el magamban. Az én családomat senki nem félemlítheti meg. 

2015. november 16., hétfő

(55.rész) A titok mostmár nem titok

Itt az új rész :) Sokat késtem vele,ne haragudjatok!!! 3 Komment után jön a következő amint tudok írni! Millió puszi! xoxo  P.S Lassan a 14ezredik megtekintés felé hajlunk!! Szuperek vagytok!! 

Martina szemszöge :

Leültünk vacsorázni. De nem tetszett hogy olyan messze voltam tőle ezért mellé húztam a tányéromat. "Manó? Tudom kibékültünk de annak van egy feltétele. Őszintének kell lenned. Éreztél bármit is mikor Ashley megcsókolt?"-Félve tettem fel a kínzó kérdést,de jogom volt tudni.Elvégre a barátnője vagyok! Gombóc volt a torkomban,alig bírtam nyelni is.Letettem a tányérom szélére a villámat. 

Kendall megette ami a villáján volt még és ivott mielőtt válaszolt volna." Milyen kérdés ez,persze hogy semmit! Nem értem miért féltékenykedsz. Hisz téged szeretlek nem őt!"- mondta ki a nyílván valót én pedig elámultam. Hihetetlenül mérges lettem. Felálltam az asztaltól és a konyhába siettem. Megmostam az arcom és próbáltam nagy levegőket venni. Muszáj volt lenyugodnom. Legalább az egyikőnknek higgadtnak kell maradnia. Éreztem egy erős kart ami átölelt a derekamon. Megfordultam és durván megcsókoltam Kendallt.

"Na?! Hogy tetszett? Jobban smárolok mint az a büdös kis cafka?!!? Kivele hallani akarom!!!"-Tört ki belőlem az összes titkom szépen lassan. De nem voltam vele tisztában. Kendall megfogta a csuklómat ugyanis pár centire voltam attól,hogy kapjon egy pofont.

"Ezt most hagyd abba! És Ashley szidalmazását is! Mit ártott neked? Mi van halálra ijesztett vagy mi? -Szakadt kendall a röhögéstől,nekem pedig a forró könnyeim elárasztották az arcomat. Elkezdtem remegni és észre se vettem. Gyorsan a táskámért nyúltam mert pont jött egy sms-em. 

"Szia csajszim! Benne vagyok,Ashre ráfér egy jó kis bosszú. Holnap megbeszéljük. Csáo."- Mielőtt kitörölhettem volna,kikapta a kezemből és nem adta vissza. Ugrálhattam is,de Kendall 2fejjel magasabb nálam. Esélytelennek tűnt. Figyeltem  a tekintetét ami átment mosolyból undorrá majd a kezembe dobta a mobilom.

" Fogd a cuccod és kifele. Nem mondom még egyszer!"-Levette a fogasról a kabátom és nekem dobta. Meghökkentem."Teljesen félre érted a dolgot! Ez csak egy srác a suliból!! Aki segít bosszút állni Ashleyn."-Álltam ki magamért,úgyis-mindegy alapon."Szóval ha jól értem,egész végig azt hitetted el velem,hogy Ashley kavarja a szart miközben ha tükörbe néznél látnád,hogy te magadnak csinálod ezt az egészet. Még én védjelek meg Ashleyvel szemben! Még mit nem!"-Esett nekem.

"Jogom volt ezt tenni!!! Tudni akarod az igazat? Ha igen akkor olvasd el ezt!!! Ebben a levélben kiállok magamért,nem úgy mint a valóságban. Igen,borzalmas anya vagyok mert a kislányomat védem,és lehet hogy nem a legjobban viselem el a dolgokat,de egyszer sem kérdeztél meg arról,hogy milyen a suli! Vannak-e olyanok akik bántanak. De még az se nagy dolog! Emlékszel mikor lila folt volt a hasamon és azért nem akartam lefeküdni veled? Azt Ashley ajándékozta nekem,cserébe amiért veled járok. Bele térdelt a gyomromba! Vagy ott volt a vizes telefon meg az sms!! El is érte vele amit akart.Azóta veszekszünk egymással folyton."- Kezébe adtam a levelet amit Ashleynek írtam.


 Leültem a fotelba és könyököltem a karfán de nem néztem rá. Csendben pityeregtem mikor hallottam,hogy a papír a földre esett. A szemem sarkából láttam,hogy Kendall dobta el. Elém guggolt és maga felé fordított.

" Nézz rám...."- Mondta szomorúan. Megráztam a fejemet nemlegesen. Nem bírtam a szemébe nézni,ezek után nem. Túl sok minden történt az elmúlt időszakban aminek nem lett volna szabad egyáltalán megtörténnie. A legrosszabbon járt az agyam. Szakítanunk kéne? Talán jobb lenne kettőnknek,de ott van Lili. Ráadásul imádom Kendallt csak a dolgok változtak és rosszul kezeltük a dolgokat mindketten. 

"Miért nem mondtad el? Meg tudtalak volna védeni. Egyedül nem tudsz egy ilyen dolgot megoldani. Te is tudod."- Nézett le a kezére." Ashley tényleg ennyire rád szállt?"- Én csak igennel bólogattam. Nem jött ki egy szó sem a számon. 

"Min töröd a kis fejed? Kincsem."- Felemelte a fejemet és a szemébe néztem. Letörölte a kis kósza könnycseppet az arcomról a hüvelyk ujjával. 

"Lehetséges,hogy Ashley jól látja a dolgokat. Mi van ha nem illünk össze?"- Lehajtotta a fejét mintha az ő hibája lenne ez az egész.

Kendall szemszöge: 

A szivem is elszorult mikor elolvastam azt a levelet. Tele volt száradt foltokkal. Gondolom tele sírta a papírt mikor megírta. Félre dobtam mert a levél számomra nem volt olyan fontos,kivéve amit megtudtam belőle. Eszméletlenül haragudtam Ashleyre!! Az a csók is,miatta volt kórházban a Picim! Én hülye meg hittem annak a ténynek,hogy Martina csak féltékenykedik. Ez annál sokkal több volt. Baromi nagy hibát csináltam mikor megtörtént az a csók. A fő ellenségével smaciztam,ebbe még belegondolni is borzalom! Brr.

"Dehogy,ezt verd ki a fejedből. A kislányunk a példája annak,hogy jók vagyunk együtt. És sajnálom nagyon amiért téged vádoltalak meg mindig. Hallgathattam volna rád,te mindig el akartad mondani nekem,csak nem volt rá alkalmad."- Pusziltam meg a homlokát,de nehezen mert a nyakamba borult és csak sírt. Nem voltam benne biztos,hogy most örömében sír vagy sem. Próbáltam elvenni a kezeit a vállamról,hogy levegőt vehessek de egyszerűen rám csimpaszkodott.

"Baby! Ha nem engedsz el egyedül eszem meg a desszertet!"- Erre azonnal felkapta a fejét és morcizni kezdett. Mire én csak ránéztem és az mindent elmondott.

"Gyere ide kis dilisem."- Elvigyorodott kicsit és szájon puszilt . "Ajánlom hogy finom legyen a desszert!"- Futottam a hűtőhöz Kendallt lehagyva.

"Ha tolakodsz akkor egyedül eszem meg!!"- Halottam a hátam mögül.

"Vesztettél."- Nyújtottam ki a nyelvemet rá.

"Aa...sajnos."- Átölelt hátullról. " De téged megnyertelek!"







2015. november 8., vasárnap

(54.rész) Hagyd abba ez fáj!

     Tudom vártátok már ezt a részt,én is szerettem volna hamar megírni viszont nem volt  egész héten szabad időm suli miatt és családi okok miatt. Köszönöm a türelmeteket! 
A mai részhez : Nem vállalok felelősséget a most olvasottakért! Mindenki saját szíve ügye szerint olvassa el! Ui. Semmi valóság alapja nincs ez csak egy történet!
3 komment után jön a következő rész!  Millió puszi!! xoxo
Ashley szemszöge : 

Fogalmam sincs mi ütött Martinába,le mert önteni egy pohár hideg vízzel korán reggel csak azért mert a pasijával aludtam a kanapén?Még ilyet....ezért nagyon meg fog bűnhődni. Ki csinálom! Összepakoltam a táskámat és leléptem. Oda kellett érnem időben,ha azt akartam,hogy Logan ne tudjon erről az egész ott alvós Kendall ügyről. Amiről nem tud az nem fáj ugye?

Kendall szemszöge: 

Bekukkantottam a járókába miután megnéztem fent,hogy nem-e tört szét az állkapcsom.Baromira fájt!! Láttam,hogy Lili még alukált.
Megfogtam Martina csuklóját és kihúztam a konyhába. Becsuktam a konyha ajtót,hogy Lilit ne keltsem fel véletlenül sem a kiabálásommal. Ekkor el is szakadt nálam a húr. Martina mindvégig csak vigyorgott. Látni lehetett rajta,hogy most nagyon büszke magára. Csak egyet felejtett el...hogy az a lány akibe én beleszerettem az nem örül más bajának! Megfogtam a derekánál mindkét kezemmel és leültettem az egyik székbe.

" HOL IS KEZDJEM EZT EL...MOND MEG NEKEM! MIÉRT KELLETT EZT ELŐADNOD? MOST BOLDOG VAGY? UGYAN OLYAN LETTÉL MINT AKIKEN EDDIG RÖHÖGTÜNK HOGY MEKKORA EGY SZUTYOK ÁLLATOK ŐK! DE HA BELE GONDOLOK ÉPP MOST IS KÖZÜLÜK EGYET NÉZEK."-  Halkultam el.
 Mire kaptam egy nagy pofont. Ügyes húzás belátom! De egy dolgot elfelejt a kicsim. Ha bánt,én is tudok bántani de az tényleg fáj is. Felemeltem a konyha asztalra és hanyatt döntöttem. Szorongattam,ütöttem. Teljesen elvesztettem a fejemet. Majd megfogtam a nyakát az egyik kezemmel míg a másikkal a haját húztam.

"UNDORÍTÓ VAGY EGYSZERŰEN,HÁNYNOM KELL TŐLED!! ASHLEY MIT ÁRTOTT NEKED??! IGEN VOLT KÖZTÜNK EGY CSÓK DE EZ NEM JOGOSÍTHAT FEL TÉGED ILYENRE. SIMÁN CSAK ITT ALUDT!!! A KANAPÉN EGYÜTT VELEM!!! MIT FÉLTÉKENYKEDSZ ITT NEKEM? SZERINTED EZ NEKEM HOGY ESIK?!!"- Elengedtem a nyakát. Mire levegőért kapott. Kezdett kimenni a szín az arcából. Hirtelen remegni kezdett zokogva. 

"SÍR AZ ÉN HERCEGNŐM??JAJJ DE TUDLAK SAJNÁLNI!! NEKEM MEG AZ ÁLLKAPCSOM FÁJ DE AZ PISZKOSUL!!-Kapott egy pofont. Égtem a dühtől és a haragtól.

"TUDOD MIT? ANYUMNAK IGAZA VOLT VELED KAPCSOLATBAN. SAJNOS...HAGYJ MINKET BÉKÉN."- Martina mondta és leugrott az asztalról,a kilincsért nyúlt de megcsókoltam. Amit egy tökön rúgással viszonzott. "HOVA MÉSZ?! ÁLLJ MEG!!"- Keltem fel a földről,de Martina már a kezében tartotta Lilit. Szorosan mintha bármelyik pillanatban rájuk támadnék. Pedig nem volt szándékomban. Csak...feldühített. Mikor léptem egyet előre,ő egyel hátrább lépett. 

Martina szemszöge : 
"Tudod...elakartam mondani,hogy mit csinált velem Ashley de ezek után még a pártját fognád és én abból köszönöm szépen nem kérek.Vivinél húzódom meg az éjszakára. Ne merj hívni mert feljelentelek a rendőrségen. Megértetted?!"- Mondtam könnyekkel küszködve.Mire Kendall bólinott. Felöltöztettem Lilit a macis kezes lábasába és betettem a baba hordozóba.
Szó nélkül nyitottam az ajtót és kiléptem a hűvös őszi levegőre. Nem is szóltam senkinek,hogy mi is történt. Semmihez sem volt kedvem. Csak sétáltam jó lassan. Mindenki boldog ,egyedül én vagyok a poklok poklában. Fél óra séta után becsengettem Vivienhez. Mikor megláttam,eltört nálam a mécses.
Utáltam anya lenni,utáltam ezt az egészet. Minden rosszul sül el és itt állok a küszöbön a közös kislányunkkal és fogalmam sincs hogyan oldjam ezt meg. Főleg nem Kendallel.

"Úristen gyere beljebb. Hagyd csak hozom Lilit"- Tolta be Vivi a nappaliba Lili baba kocsiját. Levettem a vállamról a baba táskát és mentem utána.

"K...Kendall....majdnem megfolytott..sikoltoztam,vergődtem,csíptem!"- Omlottam össze teljesen.

"Tessék!?Mit csinált?!!- Ültetett le a kanapéra. Kiment a konyhába és percekkel később vissza s jött két pohár meleg teával. Elvettem tőle az egyiket megköszönve és belekortyoltam." Olyat amit nem néznél ki belőle.- kk

"Jó,de mégis hogyan történt?"- Próbált rájönni mi az oka annak,hogy a kanapéján sírok megállíthatatlanul és nem mosolygok mint ahogy mindig szoktam.Helyette szorongatom a kezemben a zsepit ami már cafatokban volt mert eláztatta a könnyem teljesen.

"Reggel hazamentem Kendallhez és nem találnád ki kivel feküdt egy kanapén. Olyan hányinger keltően aludtak egymás mellett. Lili pedig a járókájában aludt mellettük. De a lényeg az,hogy Ashley már a magán életembe is beférkőzik! Ezt nem tudom tovább csinálni..."- Dőltem el a kanapén nagyot sóhajtva.Élni is alig volt kedvem.

"De igenis tudod. Megmutatjuk neki,hogy tudod kivel szórakozzon. Csak adj nekem egy napot és kitervelek valamit. Hamarabb fog bocsánatot kérni mint gondolnád. Bízz bennem. És bingo! Meg is van! Ismerem Ashley ex pasiját. Ha már Ashley mestere a kavarásnak,mi is csinálunk neki egy kis meglepetést. Eltudom kérni a számát és dumálok vele,hogy segítsen megszivatni Ashleyt. Benne van az én barátnőm?"- Kacsintott és megölelt szorosan. Újabb síró görcs jött rám,de bólintottam egyetértve a tervvel. Még szép,hogy megcsináljuk!! Édes lesz a bosszú!

"Rendben most pedig menj fel és tusolj le. Tisztára kivagy. Vigyázok Lilire és utána elmegyünk vásárolni. Kellenek az új cuccok! Feldobjuk a külsődet picit és Kendall is a lábaid előtt fog heverni seperc alatt."

"Igenis! De nem adhatsz neki csokit! Még túl pici!"- Figyelmeztettem rá Vivit,múltkor ugyanis amikor a kávézóban voltunk csak kimentem a mosdóba pár percre,mire vissza mentem addigra Vivi óvatosan itatta a pohárból a csokis italából. Az oka egyszerű,Lili túl édesen nézett rá. Aznap alig aludt Lili mert fájt a pocakja.

"Egyszeri eset volt! Menj már! Eljátszunk és nézünk Spongyabobot!"- Mondta elmosolyodva az emléken és Lilit kicsomagolta a téli kabátkájából. Örültem,hogy van akire bármi esetben is tudok számítani. És ez nem más volt mint Vivi. Nem akadt ki mikor kiderült terhes vagyok,helyette elárasztott aranyosabbnál aranyosabb baba ruhákkal. Most pedig segít bosszút állni Ashley-n. Többet nem is kérhetnék. Gyorsan felmentem és levetkőzve beálltam a kádba. A meleg víz nagyon ellazított. A gondolataim kitisztultak. A sírás határán voltam megint,mikor kaptam egy smst. Kinyúltam a kádból a mobilomért. Feloldottam és Kendall üzent.

Vacsi ma nálunk,kettesben gyertyával meg minden. Remélem eljössz. Bocs hogy elcsesztem mindent.  

 Röviden és tömören ez állt benne.Mégis mit képzel? Egy romantikus vacsi és minden el van intézve? Még mit nem....de a szívem felé húzott. Imádtuk a romantikus vacsikat,csak mi ketten mielőtt még Lili nem volt.Amint ezen gondolkoztam végeztem a fürdéssel és megtörölközés után felöltöztem. Azon járt az agyam,hogy este elmenjek-e vagy sem. Végül is csak este kell eldöntetem,ráérek még. Betettem a zsebembe a telóm és lementem. " Hogy van az én kis angyalkám? Nem sírt?"- Vettem fel mire felsikoltott baba hangon. "Ezt nemnek veszem. Mehetünk."- mosolyogtam.

"Okés,de gyalog kell mennünk,anyu elvitte a kocsit."- Segített betenni Lilit a baba kocsiba. Becsatolta és már indultunk is. Egész végig Kendallen járt az eszem. Vivinek nem is említettem az sms incidenst.Amint mentünk a boltban boltról boltra megláttam egy gyönyörű ruhát amit Kendall imádna.Vivire bíztam a baba kocsit és berohantam a boltba felpróbálni azt a ruhát. Mikor a tükörbe néztem egy pillanatra mintha Kendall állt volna mögöttem és mosolygott. Megráztam a fejem,biztos csak álmos vagyok. Kendall nincs is itt.  A ruha illett rám. Gyorsan meg is vettem és boldogan mentem ki a boltból. Vivinek ez feltűnt rögtön," Mi történt odabent? Csak nem hívott el valaki egy randira?" - Kacéran vigyorgott.

"Ez annál sokkal jobb. Menjünk haza és megmutatom!"- Nem értette mire ez a nagy sietség. De majd megtudja. Mikor haza értünk hozzájuk,bementem a fürdőbe felpróbálni a ruhát. Majd megmutattam Vivinek is. " Ezt vetted ma?"-  Csodálta meg a gyönyörű ruhát. Ilyenem még sosem volt.

"Egy szó! Kendall imádná ezt a ruhát rajtad. Az tuti!"- Az ölében levő Lili figyelmét rám vonta. " Nézd csak,anyukád milyen szép ruhát vett. Tetszik neked?"- Felállt és odahozta nekem Lilit manót. Lili tátott szájjal nézett rám majd elmosolyodott a kis gödröcskéivel. " Tetszik neki!"- Mondta Vivi és elnevettük magunkat.

"Vivi,este vár engem Kendall. Írt,hogy vacsit csinál és szeretné ha megbocsátanék neki. Ezért vettem meg ezt a ruhát."- Halkultam el. Vivitől kaptam egy szigorú pillantást. Rájött az egész körítésre,oka volt ennek a ruhának mégpedig Kendall.

"Kétlem,hogy jó ötlet lenne ez. Ma este itt alszotok,filmezünk vagy valami. És felhívom Kendallt. Maradj itt Lilivel." Ment a vezetékes telefonhoz.

"NE! Csak hadd menjek el! Szeretném hallani,hogy mit mond. Hiszen szeretem nagyon és hiányzik. Muszály neki adnom egy esélyt. "- Szomorodtam el a mondat végére teljesen.

"Ebben az esetben menj csak. Lilivel elleszünk kettesben. De bármi van felhívsz,ígérd meg!"- Kötötte a lelkemre. Igenlően bólogattam,felöltöztem és küldtem egy smst Kendallnek hogy úton vagyok.

Kendall szemszöge: 

Dühös voltam magamra hihetetlenül. Mi a fene ütött belém? Nincs mentségem arra amiért folytogattam a barátnőmet. Borzalmas barát és apuka vagyok.Kezdtem rendesen szégyellni magamat a történtek után. Anyu dolgozott,egyedül voltam a lakásban Yumával. Aranyosan a lábamhoz dörgölőzött én pedig megsimogattam. "Miujság kislány. Hiányolod te is anyucit igaz?Én is. Nagyon nagyon!"- Sóhajtottam."Gyere menjünk ki játszani a kertbe!"- Felvettem és egész délután Yumával játszottam. Addig is sikerült elfeledkeznem a saját problémáimról. Olyan 6 óra felett vittem be a házba Yumát. Anyu már hazaért.

"Anya segítened kell."- Támaszkodtam neki a konyha pultnak. Ő éppen mosta a zöldségeket  a vacsihoz.

"Miben kincsem. Mond." Mondta lágyan mosolyogva és felém fordult. Lehajtottam a fejem. Mindent félbe hagyott és oda jött hozzám. "Bántottam Martinát....folytogattam és nagyon megszoritottam a csuklóját. Ashley az éjjel itt maradt és a kanapén talált ránk! De nem öleltem át! Semmi nem volt. Csak film közben elaludtunk. Ő meg félre értette,Ashleyt leöntötte egy pohár vízzel,cica harc lett belőle és elküldtem Asht aztán dühös lettem és hát...ekkor történt meg....hogy lehettem ekkora barom anya?"- Fogtam a fejem idegesen és beletúrtam a hajamba.

"Mit szeretetetek nagyon csinálni ha kettesben voltatok?"- Kérdezte egyszerűen,nem tudtam mire akar ezzel kilyukadni. "Kis segítség,mit imádtatok mint közös programot?"- Ölelt meg.

"Hát....*erősen gondolkoztam* szerette a randikat amikor csak elmentünk egy étterembe és gyertyafényes vacsora várta,egész éjszaka csak történeket meséltünk egymásról. Ilyesmi."- Vontam meg a vállam.

"Ez könnyű,segítesz a főzésben,hívd meg vacsorára,én pedig fent leszek egész este és nem fogok zavarni,Yumát is felviszem. Rendben? De hozd helyre a dolgokat köztetek. Emlékezz,hogy van egy lányod is akinek apukára van szüksége!"- Veregette meg a hátamat anyum.

"Meglesz. Nem rontom el. Mit főzünk?"- Kérdeztem,de anya el is kezdte mondani az egész étlapot szinte. Amiben tudtam abban besegítettem és olyan 1 óra  és 20 perc múlva készen is voltunk. Anyu sok sikert kívánt,és felment én pedig megfürödtem,rendbe szedtem magam és megterítettem. Még a kedvenc parfümömet is magamra fújtam amit Martina vett nekem. A legjobb illatot választotta.  Elmosolyodtam mikor rezgett a mobilom és láttam az smst a babámtól. Eljön! Mindezek után. Nem szúrhatom el!

Idegesen vártam,hogy ideérjen.Fel le járkáltam amint teltek-múltak a percek. Felkaptam a fejem,ugyanis csengettek. Futottam az ajtóhoz és kinyitottam. " Azt a mindenit,hova tűnt az én barátnőm? Csak nem elvarázsolták egy bombázóra? Őrjítően nézel ki. Gyönyörű ez ruha. Új? "- Hívtam be és beljebb mentünk. Elvettem a kabátját és felakasztottam az előszobában majd a csuklója után kaptam. " Baba várj egy percet. Ezt így gondoltam." - Befogtam a szemeit a kezemmel  lassan a konyha felé vezettem. Szorosan kapaszkodott mindkét kezével a csuklómba. " Merre lépjek? Biztos nem megyünk neki semminek?"- Ijedezett de én csak nevettem aranyosan. Tudhatná,hogy nem fogom senkinek neki vezetni.

"És meglepetés.Nyisd ki a szemed."- Elvettem a kezeimet a szeméről és vártam hogyan tetszik neki a konyha és a dekoráció az asztalon.

Könnyek szöktek a gyönyörű szemeibe és szorosan hozzám bújt. Átkaroltam és magamhoz húztam. " Annyira nagyon sajnálom ami történt reggel.Kérlek bocsáss meg. Nem tudom mi ütött belém."- Suttogtam neki. Mire elhúzódott,várt egy pillanatot mélyen a szemembe nézett és megcsókolt lágyan. Újra a karjaimban tarthattam és vigyázhattam rá. Ez volt a fontos. Soha nem engedem már el. Ő az én babám.